eur:
394.05
usd:
365.67
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Oroszország új hadosztályokat hoz létre a NATO ellensúlyozására

Oroszország az év végéig két új hadosztályt hoz létre a nyugati és egyet a déli katonai körzetében, hogy ellensúlyozza a NATO-nak a határai közelében végrehajtott haderő-növelését - erősítette meg szerdán Moszkvában Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.

Sojgu elmondta, hogy az új egységek elhelyezkedésének előkészítése már elkezdődött. A tárcavezető először januárban jelentette be, hogy három, egyenként mintegy 10 ezer fős új orosz gépesített lövész hadosztály létesül az ország nyugati területein. Később kiderült, hogy nyugaton, a szmolenszki és a voronyezsi körzetben kettő fog közülük állomásozni, egy pedig délen, Rosztov-na-Donuban.

A miniszter szerdán elmondta, hogy a parancsnokságoknál és csapatoknál a téli időszak hadgyakorlatainak eredményeképpen megállapítást nyert, hogy az orosz fegyveres erők minden stratégiai irányban készek a kitűzött feladatok végrehajtására. Elmondta, hogy az említett periódusban mintegy 1300 gyakorlatot tartottak, 35 százalékkal többet mint egy évvel korábban.

Szavai szerint 3 ezer repülőgép személyzete készült fel arra, hogy bármely napszakban és nehéz időjárási körülmények között harci feladatokat hajtson végre, a haditengerészetnél mintegy 240 hajóegység felszíni és víz alatti hajóegység harckészültségét biztosították, a légideszant-egységek pedig 78 ezer ejtőernyős ugrást hajtottak végre, a többi között az Észak-sark térségében is.

Sojgu elrendelte a déli- és észak-kaukázusi, valamint a krími szövetségi körzetekben szeptemberben megtartandó Kavkaz-2016 hadgyakorlat előkészítését.

A védelmi miniszter bejelentette, hogy a hadrendbe felújítás után visszatérő Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó nehézcirkálón július 1. után meg kell kezdeni a rajta állomásozó, megújított légi csoport gyakorlatozását. Közölte, hogy a flotta 2025-ig hat darab, 22350-es projekt szerint (Admiral Gorskov-osztályú) új fregattot kap.

Az Admiral Gorskovot 2010-ban, az Admiral Kaszatonovot pedig 2014-ben bocsátották vízre. Az Admiral Golovko a tervek szerint idén készül el. A 4,5 ezer tonnányi vízkiszorítású, 29 csomós (óránként csaknem 54 kilométeres) sebességre képes fregattokat Onyiksz és Kalibr típusú rakétákkal és Poliment-Redut légvédelmi rendszerrel szerelték fel.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×