Fiatalokat gyóntatott meg a pápa a Szent Péter téren

InfoRádió / MTI
2016. április 23. 21:56
Ferenc pápa szombaton váratlanul látogatást tett a Szent Péter téren és meggyóntatott több fiatalt.

A katolikus egyház feje váratlanul jelent meg a téren és egy óra leforgása alatt 16 fiatal gyónhatott nála. Ferenc pápa és a fiatalok egyszerű székeken ültek szemtől-szembe egymással. Helyszínen lévők szerint a fiatalok fesztelenül viselkedtek, s a pápa mindannyiukkal szívélyesen kezet fogott.

A fiatalok az irgalmasságnak szentelt rendkívüli szentév keretében megrendezett "fiatalok jubileumának" háromnapos rendezvényein vettek részt. A világ minden tájáról érkezett 13 és 16 év közötti fiatalok látogatásának csúcspontját a Ferenc pápa részvételével tartott közös vasárnapi mise jelenti.

A Szent Péter téren egyébként több ezer fiatal gyónt meg az ott lévő mintegy 150 papnak.

A Ferenc pápa által tavaly novemberben meghirdetett Szentév 2016 novemberéig tart és mintegy harmincmillió zarándok érkezését várják Rómába.