Magyarországot is bírálja egy kritikus hangú, emberi jogi világjelentés

Infostart
2016. április 15. 19:47
Magyarországot is több ponton bírálta az amerikai külügyminisztérium legutóbbi, az emberi jogok érvényesülését vizsgáló jelentése.

Az emberi jogokkal foglalkozó, negyedik éve elkészített világjelentésében az amerikai külügyminisztérium Magyarország vonatkozásában a nagy számban átutazni akaró migránsok és menedékkérők kezelésénél találta a legnagyobb emberi jogi problémát. Amint a John Kerry által vezetett tárca írja: a menekültáradat kezeléséhez idegengyűlöletről tanúskodó retorika és a humanitárius segítség hiánya kapcsolódott.

A jelentés felrója azt is, hogy a 2014-ben, kétharmados parlamenti többséggel újraválasztott Fidesz-KDNP koalíció a jogi keretek és az állami struktúra 2010-ben megkezdett változtatásait, nagyrészt a társadalmi konzultáció vagy az ellenzéki pártok bevonása nélkül folytatta 2015-ben. A készítők az emberi jogi gondok között említették, hogy a kormány nyomást gyakorol és megfélemlíti a civil társadalmat, illetve a társadalomban felbukkanó független hangadókat.

A jelentés emberi jogi problémaként említi a börtönök túlzsúfoltságát, a foglyokon elkövetett fizikai erőszakot, az előzetes letartóztatás hosszú idejét, a kormányzati korrupciót, valamint a szűkülő szerkesztőségi függetlenséggel járó médiakoncentrációt.

A média szabadságáról a szerzők idézik a Freedom House 2014-es viszonyokról szóló jelentését is, amely szerint Magyarországon a sajtószabadság enyhén romlott, de még "részben szabad" a magyar sajtó. Emellett az emberi jogi jelentés külön alfejezetet szentel a korrupciónak és a kormányzati átláthatóság vélelmezett hiányának is. Konkrét példaként a BudaCash, a Hungária és a Quaestor ügyét említi.

Az antiszemitizmus megnyilvánulásainak taglalásakor a washingtoni külügyminisztérium a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének adataira támaszkodva közli, hogy Magyarországon tavaly 26 regisztrált antiszemita incidens volt, ám fizikai erőszak nem történt.

A roppant terjedelmes világjelentés egyébként különösen éles hangon ír az Észak-Koreában, Kínában, Kubában, Szudánban és Iránban elkövetett jogsértésekről, de súlyos bírálatokat fogalmaz meg Oroszországgal, Azerbajdzsánnal, Venezuelával, Kongóval, Ugandával, Ruandával és Vietnammal szemben is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magyarországot is bírálja egy kritikus hangú, emberi jogi világjelentés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást