Alulbecsülték az Iszlám Állam és a menekülthullám közötti kapcsolatot

InfoRádió
2016. április 11. 17:30
A német belső elhárítás vezetője elismerte, hogy helytelenül mérték fel az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tevékenysége és a menekülthullám közötti összefüggést.

Hans-Georg Maassen, a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal vezetője a Welt am Sonntag című lapban megjelent interjúban számolt be arról, hogy az intézménynél kezdettől fogva lehetőségként számoltak azzal, hogy az Iszlám Állam megpróbálhat a menekültek között dzsihadistákat bejuttatni az Európai Unióba, de úgy vélték, hogy ez a hosszú vándorút viszontagságai miatt túlságosan kockázatos vállalkozás, ezért nem tartották nagyon valószínűnek.

Az Iszlám Állam azonban mégiscsak felhasználta a menekülthullámot. "Nem szorult rá arra, hogy embereit a menekültek közé rejtse, mégis megtette. Szerintem ez erődemonstráció, az Iszlám Állam világosan jelezni akarta, hogy erre is képes. Most már tudjuk, hogy ami az Iszlám Államot illeti, van még mit tanulnunk" – ismerte el Hans-Georg Maassen.

A német belső elhárítás vezetője kitért arra is, hogy nem tűnik érvényesnek az a feltételezett összefüggés, hogy minél inkább szorult helyzetbe kerül katonailag az Iszlám Állam, annál nagyobb a németországi terrortámadás veszélye, és nem érdemes csak Szíriára és Irakra szűkítve vizsgálni a szervezet működését, hiszen továbbra is aktív a Sínai-félszigeten, Maliban, Csecsenföldön, vagy éppen Nigériában, Líbiában pedig jelentős területeket vont ellenőrzése alá. Így mindent egybevetve az Iszlám Állam nem visszaszorulóban van, hanem tör előre – vélekedett a szakértő.

Hans-Georg Maassen úgy vélte, hogy Németországban változatlanul nagy a terrorveszély, de – mint mondta – konkrét támadás előkészületeiről nincsenek információik. Az "iszlamista-terrorista potenciál" - a muzulmán vallás valamely szélsőséges irányzatának eszméi által indíttatva terrorcselekmény elkövetésére hajlamosnak tartott emberek csoportja - 1100 főt tesz ki – tette hozzá a német belső elhárítás vezetője.

A dzsihadisták jelentette veszély továbbra is "virulens" Németországban, és a biztonsági szervek sikeres munkájának tulajdonítható, hogy eddig nem történt nagyobb támadás. Néhányszor pedig "egyszerűen szerencsénk volt", például előfordult, hogy nem működött a pokolgép gyújtószerkezete – közölte a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Alulbecsülték az Iszlám Állam és a menekülthullám közötti kapcsolatot
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást