Fellázadtak a francia diákok az új munka törvénykönyve ellen

InfoRádió
2016. április 6. 17:41
Nem csitulnak a kedélyek Franciaországban a munka törvénykönyvének tervezett módosítása miatt: kedden a változást ellenzők, elsősorban diákok demonstráltak országszerte, és több helyen összecsaptak a rendőrökkel.

Több helyen erőszakba torkolltak kedden a francia diákok által szervezett tüntetések, melyeken a szocialista kormány által megalkotott, a munka törvénykönyvét módosítani hivatott tervezet ellen tiltakoztak. A rendőrség országszerte több mint 170 személyt állított elő, a legtöbbjüket azért, mert vagy megdobálták vagy egyenesen botokkal támadtak a rendfenntartókra.

A baloldali kötődésű diákok egyre elszántabbak és dühösebbek, már csak azért is, mert a törvénytervezetet a szocialista kormány árulásának minősítik, hangsúlyozva, hogy e lépéssel valójában jobboldali politikát folytatnak. Amiben nyilván van igazság, hiszen a szóban forgó módosítást mind a vállalatvezetők, mind pedig a jobboldali pártok támogatják.

A tervezet legfontosabb eleme egyébként abban áll, hogy az rugalmasabbá tenné a munkaidőt és megkönnyítené az elbocsátásokat. A kormány szerint ez a két intézkedés lehetővé tenné a francia vállalatoknak, hogy szabadabban reagálhassanak a piaci változásokra, ugyanakkor csökkentené a munkanélküliséget is, hiszen a cégek nyugodtabban alkalmaznának, ha tudnák, hogy gazdasági nehézségek esetén a jelenleginél könnyebben hajthatnának végre leépítéseket.

A baloldalhoz kötődő gazdasági elemzők azonban úgy vélik, valójában a szociális vívmányok leépítéséről van szó, melyet Brüsszelből vezényelnek. E vélemények szerint az Európai Unióban egyre inkább normává válik a neoliberális gazdaságpolitika, melynek az a következménye, hogy a gazdagok egyre gazdagabbakká, a szegények pedig még szegényebbekké válnak.

Úgy tűnik, a fenti érveléseket a fiatalok egyre inkább magukévá teszik, és a munka törvénykönyvének módosítása nem várt ellenállást eredményez körükben. Az egyik legérdekesebb kezdeményezésük a „Nuit debout”, magyarul „Talpon éjszaka” mozgalom, amely spontán módon a március 31-i, szintén e törvénymódosítás ellen tartott országos tüntetést követően jött létre.

A hatodik napja tartó jelenség egyelőre abból áll, hogy a párizsi Republique téren minden éjszaka fiatalok százai gyűlnek össze és békés módon arról társalognak, hogy miképpen lehet a szegényeket, a kiszolgáltatottakat és a kirekesztetteket alulról szerveződő módon összefogni, hogy szembe tudjanak szállni az „oligarchiával”, amely szó alatt a globalizálódott elitet értik.

A politikusok egyelőre nem igazán tudják, miként viszonyuljanak ehhez a kezdeményezéshez, de érezhető aggodalommal figyelnek rá, aminek az oka az, hogy egyes elemzők szerint a Talpon éjszaka könnyen a spanyol Podemos nevű mozgalomhoz hasonló erővé nőheti ki magát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
160406 KUL1 1000 Ráduly - Francia demonstrációk
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást