eur:
394.24
usd:
369.86
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Elhalasztják a migránsok szállítását

Athén kérésére szerdáról péntekre halasztják a Görögországban tartózkodó illegális bevándorlók következő csoportjának Törökországba szállítását - közölte egy török illetékes.

"Péntekre halasztották (a visszatoloncolást), mert Görögországnak jelenleg nem áll módjában elküldeni ezeket az embereket" - mondta kedden a névtelenül nyilatkozó tisztségviselő az AFP francia hírügynökségnek.

Hétfőn vette kezdetét a migránsok visszatelepítése Görögországból Törökországba: a Brüsszel és Ankara között márciusban született megállapodás értelmében a nap folyamán több mint kétszáz menekültet toloncoltak vissza a görögországi Leszbosz és Híosz szigetekről az eurázsiai országba. Azonban időközben a görög hatóságokhoz az eddiginél is jóval több menedékkérelem érkezik az országból kiutasítható migránsok részéről, s a szabályok szerint ezekről dönteni kell bármiféle visszatoloncolás előtt.

"Itt minden készen áll" - tette hozzá az említett török forrás a törökországi fogadóképességre utalva.

Egy magas rangú török kormányilletékes korábban azt nyilatkozta a francia hírügynökségnek, hogy szerdán újabb kétszáz migránst várnak Görögországból a nyugat-törökországi Dikili kikötővárosba. A görög hatóságok viszont nem erősítették meg ezt az információt, egy kormányzati forrás csupán annyit közölt, hogy Athén nem jelöli ki előre a "dátumot vagy a visszatoloncolandók számát".

Az EU-török megállapodás értelmében minden olyan migránst visszatoloncolnak Törökországba, aki onnan március 20. óta illegálisan érkezett Görögországba, s ott nem kért menedéket vagy kérelmét elutasították. A menekültügyi paktumnak része viszont az is, hogy az Európai Unió minden egyes kitoloncolt szíriai migránsért cserébe befogad legális úton egy szíriai menekültet Törökországból. Németországba hétfőn 32-en, míg Finnországba 11-en érkeztek a polgárháború sújtotta országból.

Címlapról ajánljuk
Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×