Százával érkeztek újabb migránsok a görög szigetekre

InfoRádió / MTI
2016. április 4. 13:08
Az elmúlt 24 órában 339 migráns érkezett Törökországból az égei-tengeri görög szigetekre, míg vasárnap 514-en tették meg ugyanezt az utat - közölte a menekültekkel foglalkozó görög válságstáb hétfő délelőtt.

Szombaton 566, pénteken 339, míg csütörtökön 377 migráns érte el Európa területét.

A válságstáb becslései szerint a balkáni útvonal lezárása miatt nagyjából 52 ezer migráns és menedékkérő rekedt Görögországban.

Eközben hétfő reggel az Európai Unió és Törökország megállapodásában foglaltakkal összhangban visszaküldték az első 202 migránst Törökországba. Görög adatok szerint Leszbosz és Híosz szigetéről szinte kizárólag Pakisztánból és Észak-Afrikából érkezett embereket toloncoltak ki, akik nem jogosultak menedékkérelem benyújtására. Velük együtt két szíriai állampolgár önszántából döntött úgy, hogy családi okok miatt inkább hazautazik a polgárháborús közel-keleti országba.