Dróntámadásban megöltek egy dzsihadista vezért

InfoRádió / MTI
2016. április 2. 12:35
Amerikai dróntámadásban megölték az al-Shabaab dzsihadista terrorszervezet egyik vezérét Szomáliában - közölték amerikai tisztviselők.

Az amerikai védelmi tárca tájékoztatása szerint a szomáliai szövetségi kormánnyal együttműködve hajtották végre légicsapást, amelynek célpontja Hassan Ali Dhoore, a szélsőségesek egyik vezére volt.

Más amerikai tisztviselők, akiknek nem volt felhatalmazásuk az akció részleteit feltárni, nevüket mellőzve arról számoltak be, hogy a támadás Szomália déli részén, Jilib településtől 20 mérföldnyire történt, nem messze a Kenyával szomszédos határtól. Ugyanezen források szerint a légicsapásban meghalt Dhoore és két embere.

Peter Cook, a Pentagon szóvivője elmondta, hogy Dhoore részese volt a szomáliai főváros, Mogadishu elleni két terrortámadásnak 2014 karácsonyán a fővárosi repülőtérnél, valamint 2015 márciusában egy szállodánál. A merényletekben több mint harminc ember meghalt, közte három amerikai állampolgár.

Úgy tudni, hogy további amerikai állampolgárokat célzó támadások kitervelésében is részt vett.

Dhoore egyben tagja volt az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek, valamint az al-Shabaab biztonsági és felderítő szárnyának dolgozott - tette hozzá az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.