eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Vakcinabotrány sokkolja Kínát

Már 37 gyanúsítottja van annak az ügynek, amelynek során kiderült, egy anya és a lánya az elmúlt öt évben 20 tartományi jogú régióban lejárt szavatosságú, vagy nem megfelelő körülmények között tárolt vakcinákat értékesített - számolt be a helyi média szerdán.

Az úgynevezett "vakcinabotrány", érintettjeit őrizetbe vették, három gyógyszeripari vállalat ellen folyik rendőrségi nyomozás, amelyet egy erre az esetre alakított munkacsoport felügyel. Az egyik - Santung tartományi - cég forgalmazási engedélyét már bevonták, működését felfüggesztették.

A 2011 óta folytatott illegális tevékenység során több mint 570 millió jüan (24,6 milliárd forint) értékű áru cserélt gazdát.

A vizsgálat 12 féle vakcinát, két immunglobulin hatóanyagú szert és egy terápiás terméket érint. Ezzel egy időben elrendelték a vakcina gyártók, a nagykereskedők és a vásárlók ellenőrzését. Folyik annak a kiderítése is, hogy pontosan mely vállalatok vásároltak a szóban forgó vakcinákból.

Időközben a kínai gyógyszerfelügyelet hat tartományban kilenc vakcina nagykereskedőnél állapította meg, hogy azok a felvásárlók kilétére vonatkozóan hamis adatokat adtak meg.

Az ügyben megszólalt a kínai miniszterelnök, Li Ko-csiang is azt hangsúlyozva, hogy bárki is legyen az, akit felelősség terhel a történtekért, felelni fog a tettéért. Utalt azokra az állami, helyi kormányzati tisztségviselőkre is, akiknek az ellenőrzések elmulasztásával részük volt abban, hogy a helyzet idáig fajult.

Az eset Kína-szerte felháborodást váltott ki, a közösségi médiát ellepték az aggódó szülők bejegyzései, a témában megjelent cikkeket felháborodott véleményekkel kommentálták.

A WHO kínai képviselet közleményben igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, jelezve, hogy a lejárt érvényességű, vagy helytelenül tárolt vakcinák hatóanyaga ugyan csökkenhet, de nagyon kevés az esélye, hogy mérgezést okozzanak.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×