eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A szejm elé terjesztik a Velencei Bizottság jelentését

A Velencei Bizottság pénteken ismertetett jelentését a szejm elé terjeszti a lengyel kormány, hogy az összes parlamenti párt közös, kompromisszumos álláspontot dolgozzon ki a fennálló alkotmánybírósági válság ügyében - közölte szombat délelőtti sajtóértekezletén Rafal Bochenek lengyel kormányszóvivő. A fő ellenzéki erő, a Polgári Platform utcai tüntetésekre és az Európai Parlament által elfogadandó határozat elkészítésére szólított fel.

Bochenek azután ismertette a lengyel kormány álláspontját, hogy az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete, a Velencei Bizottság pénteken megállapította: az alkotmánybíróságot korlátozó lengyel jogszabály-változások alááshatják a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot, és a taláros testület döntéseinek végrehajtására szólította fel a varsói kormányt.

A kormányszóvivő a Velencei Bizottság elnökének, Gianni Buquicchiónak pénteki nyilatkozatára utalt, mely szerint a bizottsági jelentés "világosan megállapítja, hogy a fennálló lengyel alkotmánybírósági válságért az előző és a jelenlegi kormány egyaránt felelős," ezért fontos, "hogy az összes politikai erő együtt keresse a helyzet konstruktív megoldását". Ezért - mondta Bochenek - az előző kormány idején keletkezett patthelyzetet "a parlamenti képviselők közös munkája révén kell megoldani".

Buquicchio nyilatkozata arra vonatkozott, hogy a tavaly októberi parlamenti választások előtt a leköszönő, a Polgári Platform (PO) vezette kormány öt új alkotmánybíró megválasztásával megváltoztatta az alkotmánybíróság összetételét úgy, hogy a 15 tagú testület összes tagja PO-jelölt legyen. A Jog és Igazságosság (PiS) új kormánya érvénytelenítette a PO bírójelöltjeinek megválasztását és öt saját új bírót választott meg. Az alkotmánybíróság szerint a PO és a PiS többségű szejm döntése is legalább részben alkotmányellenes volt, ám az államfő mind az öt megválasztott bírót beiktatta, de a taláros testület csak kettejük beiktatását ismerte el, a többiek nem vesznek részt a tárgyalásokon.

Bochenek a sajtóértekezleten azt is bejelentette: a kormány - a Velencei Bizottság véleménye ellenére - nem hirdeti ki a hivatalos közlönyben, s így nem lépteti hatályba a PiS decemberi alkotmánybírósági törvénymódosítását megsemmisítő szerdai alkotmánybírósági ítéletet. A kormányszóvivő által említett jogszabály kulcseleme, hogy nagy súlyú ügyekben a 15 tagú testület legalább 13 bíró jelenlétében és kétharmados többséggel hozhat csak érvényes határozatokat. Eddig az ilyen esetekben elegendő volt 9 bíró jelenléte, és egyszerű többséggel dönthettek. A kormány a szerinte hiányos összetétel miatt eleve törvényellenesnek nyilvánította a bírói testületnek a törvénymódosítással foglalkozó tárgyalását.

Bochenek sajtóértekezletét kommentálva, az ellenzéki Nowoczesna (Modern) képviselői rámutattak: a Velencei Bizottság úgy találta, hogy a kormánynak ki kell hirdetnie az alkotmánybíróság szerdai döntését. A vitatott törvénymódosítást "nem az egész szejm, hanem a PiS fogadta el" - értékelték - így a Velencei Bizottság véleményének szejmbeli megvitatása nem jelent megoldást. "Az ellenzék számára ezért nincs más kiút, csak az utcai tüntetések" - szögezték le a Modern képviselői.

Az utcai tüntetéseken való részvételre buzdított a PO elnöke, Grzegorz Schetyna is, aki emellett kilátásba helyezte: pártja, "hangsúlyozva, hogy Lengyelország része az európai közösségnek", a lengyelországi fejleményekről az Európai Uniót fogja tájékoztatni. "Úgy érezzük magunkat Brüsszelben, mintha otthon volnánk, ez a mi otthonunk is, és ott fogunk minderről beszámolni" - jelentette ki. Elmondta: szeretné, hogy az Európai Parlament egy Lengyelországról szóló határozatot fogadjon el. "Tudnunk kell, hogy Európa nem helyesli a törvény- és alkotmányellenes lengyel lépéseket, mindazt, amit a PiS-kormány az utóbbi fél év alatt művelt" - mondta el Schetyna.

Schetyna már pénteken, a 2014-es ukrajnai fordulatra utalva, bejelentette: amennyiben az alkotmánybíróság helyzete nem oldódik meg, "a konfliktus utcára terelődik, és az összes aktivitást utcára kihelyezve, egy varsói Majdanról beszélhetünk majd".

A Modern, a PO valamint más ellenzéki tömörülések kezdeményezésére szombat délben tüntetés kezdődött az alkotmánybíróság varsói épülete előtt.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×