eur:
393.7
usd:
364.63
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Benjámin Netanjahu elutasította a Fehér Ház tárgyalási javaslatát

Elutasította Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a Barack Obama amerikai elnökkel való találkozóra tett fehér házi javaslatot - közölte helyi idő szerint hétfőn Ned Price, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője.

Közlése szerint az izraeli kormány március 18-ra vagy 19-re kért találkozót Barack Obama amerikai elnöktől Netanjahu számára, Washington pedig két héttel ezelőtt az előbbi dátumot javasolta.

"Szívesen lehetőséget kínáltunk volna a kétoldalú találkozó megtartására, és meglepett minket, amikor először a médiában hallottuk azt, hogy Netanjahu miniszterelnök ahelyett, hogy elfogadta volna a meghívást, lemondta a látogatást" - írta közleményében Ned Price, és egyben cáfolta az izraeli sajtóban megjelent híreket, miszerint Obama nem tudott alkalmazkodni Netanjahu programjához.

Netanjahu nemcsak azért érkezett volna az Egyesült Államokba, hogy találkozzon Obamával, hanem azért is, hogy felszólaljon a legerősebb amerikai zsidó lobbicsoport, az Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC) éves konferenciáján. Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy Netanjahu le akarja mondani washingtoni látogatását, mert akkortájt ötnapos látogatásra a közel-keleti térségbe érkezik Joseph Biden amerikai alelnök, és felkeresi Izraelt is. Más magyarázatok szerint az AIPAC-on feltehetően felszólalnak az amerikai elnökjelöltségre pályázó politikusok is, és Netanjahu mindenképpen el akarja kerülni annak a látszatát is, hogy bármilyen módon beavatkozzon az elnökválasztási folyamatba.

Obama és Netanjahu viszonya elhidegült az elmúlt hónapokban-években amiatt, hogy az utóbbi hevesen ellenezte az Iránnal kötött nemzetközi atomegállapodást. Az izraeli miniszterelnök tavaly március elején is felszólalt az AIPAC éves konferenciáján, ugyanakkor mondott beszédet az amerikai kongresszus két házának együttes ülésén, és keményen bírálta a készülő atomalkut, azt hangoztatva, hogy a terrorizmus első számú támogatójával, Iránnal kötendő megállapodás létében fenyegetheti Izraelt.

A Fehér Ház akkoriban a március 17-én megtartandó izraeli választások közelségére hivatkozva közölte, hogy az elnök nem fogadja Netanjahut. Tavaly novemberben azonban mégis tárgyalt egymással a két politikus, hogy elsimítsa az ellentéteket.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×