eur:
395.11
usd:
366.1
bux:
65138.09
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Lemondott a Brit Kereskedelmi Kamarák Brexit-párti vezetője

Lemondott vasárnap a Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) vezérigazgatója, aki a minap - a szervezet deklaráltan semleges álláspontjával szembekerülve - azt mondta, hogy Nagy-Britanniára "fényesebb kilátások" várnának, ha kilépne az Európai Unióból.

John Longworth, a brit üzleti vállalkozások hazai és külföldi érdekképviseletét ellátó kamarai hálózat eddigi vezetője a BCC múlt heti éves konferenciáján fejtette ki Brexit-párti - vagyis a brit EU-tagság feladását pártoló - nézeteit. A BCC azonnal felfüggesztette állásából, majd vasárnap késő este bejelentette, hogy Longworth lemondott vezérigazgatói tisztségéről.

A közlemény megerősíti, hogy a kamarai szövetség a brit EU-tagságról júniusra kiírt népszavazás kampányában semleges álláspontra helyezkedik, és nem kíván sem a Brexit, sem a bennmaradás mellett kampányolni, tekintettel a brit üzleti szféra e kérdésében tapasztalható megosztottságára.

A BCC közleménye szerint Longworth maga is elismerte, hogy az éves konferencián kifejtett nézetei "zavart okozhatnak".

A kamarai szövetség által a tagság körében elvégzett legutóbbi felmérés kimutatta, hogy a szervezethez tartozó üzleti vezetők 60 százaléka a brit EU-tagság fenntartására, 30 százalékuk Nagy-Britannia kilépésére kíván voksolni a június 23-ára kiírt népszavazáson.

Longworth felfüggesztése komoly felzúdulást keltett a brit politika EU-szkeptikus táborában. Boris Johnson, London polgármestere, a kormányzó Konzervatív Párt egyik legbefolyásosabb Brexit-párti politikusa - akit a brit sajtó egyöntetűen a 2020-ban esedékes következő parlamenti választásokon már nem induló David Cameron miniszterelnök legesélyesebb utódjelöltjei között tart számon - a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában "botrányosnak" nevezte a BCC eljárását.

A brit EU-tagság kérdésében a brit kormány és a Konzervatív Párt is megosztott. A kabinet hivatalos ajánlása az, hogy Nagy-Britannia maradjon az EU tagja, miután a legutóbbi EU-csúcson sikerült egyezségre jutni a London által igényelt uniós szabályozási reformokról. A kabinet több tagja is jelezte azonban, hogy a Brexit mellett kíván kampányolni, és a hivatalos kormányzati állásponttal ellentétben arra szavaz a júniusi népszavazáson, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból.

Brit sajtóértesülések szerint ugyanerre készül az alsóházi konzervatív frakció tagjainak harmada is.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×