Magáncég fejleszti az orosz turistaűrhajót

InfoRádió / MTI
2016. március 5. 06:48
Többszöri űrrepülésre alkalmas turisztikai célú hordozórakéta és űrhajó kifejlesztésével bízta meg a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási hivatal a KoszmoKursz orosz magáncéget - közölte Pavel Puskin, az orosz magántulajdonú vállalat vezérigazgatója pénteken a Moszkvában rendezett InSpace űrkutatási fórumon

A KoszmoKursz elképzelései szerint az űrhajó 6 embert vinne fel 200 kilométeres magasságba, a repülés 15 percig tartana, ebből 5-6 percet lennének a turisták a súlytalanság állapotában. A hajót egy pilóta vezetné.

A vállalat 2020-ra tervezi az első űrutazást. A jegyek ára várhatóan 200 és 250 ezer dollár (mintegy 56 és 70 millió forint) között lesz.

A Sir Richard Branson brit nagyvállalkozó vezette Virgin Galactic amerikai cég februárban mutatta be a SpaceShipTwo űrhajó új, Virgin Space Ship Unity (VSS Unity) elnevezésű modelljét, amely a másfél évvel ezelőtt szerencsétlenül járt modell helyébe lépett. Az amerikai cég kizárólag turistáknak kínálja a kétórás űrutazás élményét, a súlytalanság megtapasztalását és a Föld szemlélését 100 kilométeres magasságból, fejenként és utanként mintegy 200-250 ezer dollárért.

Az űrhajó két pilótát és hat turistát szállíthat.