eur:
394.25
usd:
365.1
bux:
65463.87
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az USA és Észak-Korea titokban tárgyalt egymással

Washington még tavaly titokban egyeztetett Phenjannal arról, hogy folytassanak béketárgyalásokat a két Korea közötti háború formális befejezéséről, de a tárgyalások kudarcba fulladtak - ismerte el John Kirby külügyi szóvivő amerikai sajtójelentések szerint.

Washington állítólag feladta még a korábbi előfeltételét is, hogy első lépésként Phenjan csökkentse atomfegyver-arzenálját. Ehelyett azt javasolta az Egyesült Államok, hogy az észak-koreai atomfegyverprogram csak legyen része a tárgyalásoknak. Phenjan elutasította a javaslatot, a január hatodikán végrehajtott észak-koreai nukleáris teszt pedig véget is vetett a diplomáciai kezdeményezésnek.

Az egyeztetésekről először a The Wall Street Journal számolt be, meg nem nevezett amerikai kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva. Kirby a Fox televízió kérdésére elismerte, hogy volt amerikai-észak-koreai kapcsolatfelvétel. Állítása szerint azt nem az amerikaiak, hanem az észak-koreaiak kezdeményezték. "Gondosan megvizsgáltuk javaslatukat és egyértelművé tettük, hogy bármiféle tárgyalásnak része kell, hogy legyen Észak-Korea atomfegyver-mentesítése" - mondta a külügyi szóvivő a Fox televíziónak.

Észak- és Dél-Korea a koreai háború (1950-1953) óta nem kötött békeszerződést, a harcokat csak fegyverszüneti megállapodás zárta le. A két ország között éleződik a feszültség, amióta Észak-Korea az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tilalma ellenére nagy hatótávolságú rakétával műholdat állított Föld körüli pályára.

Dél-Korea és a nemzetközi közösség szerint a műholdfelbocsátás csak ürügy volt ahhoz, hogy Észak-Korea kipróbáljon egy nagy hatótávolságú rakétát (amivel megszegte a BT határozatait). Észak-Korea előzőleg januárban bejelentette, hogy sikeres hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre. A nemzetközi közösség egyhangúlag elítélte a lépést, egyúttal pedig súlyos kételyeket fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy Phenjan valóban hidrogénbombát robbantott.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×