eur:
393.82
usd:
365.06
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Márciusban Kubába látogat az amerikai elnök

Várhatóan csütörtökön jelenti be a Fehér Ház, hogy Barack Obama elnök március közepén Kubába látogat.

Több mint nyolcvan éve nem járt hivatalban lévő amerikai elnök Kubában. A vizitre csaknem másfél évvel azt követően kerül sor, hogy Barack Obama Raúl Castro kubai vezetővel együtt ígéretet tett a diplomáciai viszony helyreállítására. Az akkori történelmi bejelentésben része volt annak is, hogy Havanna humanitárius megfontolásokból szabadon bocsátotta Alan Gross amerikai állampolgárt, aki korábban Kubában dolgozott és kémkedés vádjával letartóztatták.

A két politikus bejelentése óta a két ország számos diplomáciai lépést tett: Washingtonban például újra megnyílt a kubai nagykövetség és az Egyesült Államok is újra nyithatta havannai diplomáciai képviseletét. A héten helyreállították a két ország közötti kereskedelmi légi járatokat is. Az utolsó hivatalban lévő amerikai elnök, aki a szigetországban járt, Calvin Coolidge volt. 1928. januárjában látogatott Havannába, hogy részt vegyen az Amerikai Államok Szervezetének konferenciáján, ahol beszédet is mondott, s tárgyalt az akkori kubai elnökkel, Gerardo Machadóval. (Coolidge-nak egyébként elnökként ez volt az egyetlen külföldi útja.)

A következő befolyásos amerikai politikus ezt követően 2002-ben járt Kubában: Jimmy Carter volt elnök, aki Fidel Castro meghívásának tett eleget.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×