eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Oroszországban is felütötte fejét a zikavírus

Első alkalommal mutattak ki zikavírusos megbetegedést Oroszországban: egy nő a Dominikai Köztársaságban eltöltött nyaralását követően hurcolta be az országba a kórokozót - közölték hétfőn a moszkvai fogyasztóvédelmi hatóságok.

A beteget kórházban ápolják, állapota kielégítő.

Az asszony a latin-amerikai országból történt visszatérése után lázra és bőrkiütésekre panaszkodott. Az egészségügyi hatóságok a nő családját is kivizsgálták, további megbetegedést azonban nem mutattak ki a tesztek.

A trópusi betegségek vizsgálatával foglalkozó Bernhard Noch Intézet (BNITM) hétfőn közölte, Németországban eddig húsz emberről állapították meg, hogy zikavírussal fertőződött meg, mindegyikük dél-amerikai utazása során. Az érintettek között nincs terhes nő.

Az utóbbi időben a zikavírus rohamos ütemben terjedt el Brazíliában és más latin-amerikai országban. A gyanú szerint a kórokozó okozza a kóros kisfejűséget (mikrokefáliát) a csecsemőknél, az egyértelmű összefüggést egyelőre nem sikerült kimutatni. A brazil kormány szombati tájékoztatása szerint a legnagyobb latin-amerikai országban 5079-re emelkedett a mikrokefáliában szenvedő csecsemők száma.

A hét végén Brazíliában kiterjedt kampányt indítottak a hatóságok a zikavírus terjedésének visszaszorítására: 220 ezer katonát mozgósítottak a szúnyog élőhelyeinek kifüstölésére, akik ezen felül több milliónyi röpcédulát osztottak szét a lakosság tájékoztatására.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február elején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zikalázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol az egyiptomi csípőszúnyog terjesztette kór 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×