Idén már 77 ezer menekült érkezett Görögországba

InfoRádió / MTI
2016. február 15. 10:40
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) hétfői jelentése szerint 76 607 menekült érkezett Görögországba az év eleje és február 13. között.

A javarészt szíriai állampolgárságú bevándorlók Törökországból érkeztek a görög szigetekre.

Még a menekültáradat kezdete előtt, 2015 első két hónapjában ezzel szemben csak 4567 illegális bevándorlóról érkezett jelentés.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IMO) adatai szerint legalább 320 menekült vesztette életét az Égei-tengeren az év eleje óta. A tél folyamán kevesebben kísérelték meg a sokszor kockázatos tengeri átkelést Törökországból Görögországba.

Tavaly októberben több mint 211 ezer ember indult útnak a török partokról Görögország felé, novemberben már csak 151 ezer körüli volt ez a szám, míg decemberben alig több mint 108 ezren döntöttek az átkelés mellett.

A görög parti őrség szerint a folyamatos csökkenés a kedvezőtlen időjárásnak tudható be.

"Kíváncsiak vagyunk, mi fog történni tavasszal" - mondta a parti őrség egyik kíoszi tisztségviselője hétfőn, pár nappal a NATO embercsempészet elleni átfogó műveleteinek kezdete előtt.