A kollektív védelemről tárgyalnak a NATO védelmi miniszterei

InfoRádió / MTI
2016. február 9. 20:37
A kollektív védelem és az elrettentési képességek erősítéséről is tárgyalnak a NATO védelmi miniszterei, akik szerdán ülnek össze kétnapos tanácskozásra Brüsszelben. A találkozón Magyarországot Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára képviseli.

Egy neve mellőzését kérő NATO-diplomata arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az észak-atlanti szövetség nyári varsói csúcstalálkozóját előkészítő ülésen áttekintik a megváltozott biztonsági környezetből fakadó kihívásokat és az azokra adandó lehetséges válaszokat.

Az egyik legfontosabb kérdést a NATO és Oroszország közötti feszült viszony jelenti. Ennek kapcsán a névtelenül nyilatkozó tisztségviselő elmondta, a találkozón a keleti tagállamokban való NATO-jelenlét fokozásáról is egyeztetni fognak. Mint mondta, a katonai szervezeten belül egyetértés van azt illetően, hogy folyamatos, de rotációs jelenlétre van szükség a térségben, a részletek azonban még kidolgozatlanok.

A kétnapos ülésen emellett foglalkoznak a NATO belső reformjával, a döntéshozatali eljárás felgyorsításával, az adaptációs és megerősítő intézkedésekkel, a transzatlanti ellenálló képesség javításával, valamint a hibrid hadviselés, a kibervédelem, a rakétavédelem és az afganisztáni szerepvállalás kérdéseivel.

A védelmi miniszterek szerdai munkavacsorájára öt kiemelt partnerország (Ausztrália, Finnország, Grúzia, Jordánia és Svédország) is meghívást kapott, velük a katonai képességeik fejlesztéséről fognak megbeszélést folytatni. Másnap miniszteri szintű ülést tart a NATO-Grúzia bizottság.

Csütörtökön, a találkozó lezárását követően az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrormilícia el­len harcoló nem­zet­kö­zi ko­a­lí­ció tagországainak képviselői fognak tanácskozni a NATO brüsszeli székházában.