eur:
393.82
usd:
365.09
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Szijjártó Amszterdamban találkozott a szerb külügyminiszterrel

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Amszterdamban találkozott Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel.

"A két ország közötti gazdasági együttműködés fejlesztéséről tárgyaltunk, áttekintettük a bevándorlási válság helyzetét, megállapodtunk, hogy felgyorsítjuk az újabb határátkelőhelyek létrehozásának folyamatát, és áttekintettük a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításának állását is" - közölte Szijjártó Péter az MTI-vel.

A politikus a nap folyamán részt vett az uniós külügy- és védelmi miniszterek amszterdami informális találkozóján.

A külgazdasági és külügyminiszter ezt követően arról számolt be az MTI-nek adott telefonos interjújában, hogy a pénteki miniszteri tanácsozás középpontjában az új európai biztonsági stratégia összeállításának kérdése állt.

Szijjártó Péter kifejtette: a magyar kormány az ország gazdasági és biztonsági érdekeit figyelembe véve fontosnak tartja, hogy a stratégiában elsődleges célkitűzésként szerepeljen egyebek mellett a nyugat-balkáni térség és az unió keleti szomszédságának stabilizálása.

Magyarország szorgalmazza a nyugat-balkáni országok uniós integrációjának jelentős felgyorsítását, ez ugyanis a legjobb módja a térség stabilizálásának. Kiemelten fontos a szerb és a montenegrói uniós csatlakozási tárgyalások felgyorsítása és a macedón csatlakozási tárgyalások mielőbbi megkezdése - közölte.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×