eur:
393.83
usd:
364.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Dollármilliárdok kellenének a szíriai rendezéshez

Az ENSZ főtitkára szerint csak az idén legalább nyolcmilliárd dollárra lenne szükség a szíriai konfliktus következményeitől szenvedő menekültek és az őket befogadó térségi országok megsegítésére.

Ban Ki Mun a csütörtökre Londonba összehívott nagyszabású nemzetközi adományozó konferenciát megnyitva kijelentette: a nemzetközi közösség - néhány nagyvonalú felajánlástól eltekintve - eddig nem tudott lépést tartani a szíriai válság támasztotta pénzügyi segélyigényekkel, és a külvilágot általánosságban is súlyos felelősség terheli, amiért nem tudott véget vetni a hatodik évébe lépő szíriai konfliktusnak.

A genfi Szíria-tárgyalások elakadására utalva a világszervezet vezetője - országok megnevezése nélkül - kijelentette: ebben része van annak is, hogy "hirtelen megugrott" a Szíriában végrehajtott légitámadások száma.

Ban Ki Mun szerint emellett "kicsinyes eljárási ügyek" is akadályozzák, hogy a figyelem a szíriai nép sorsára összpontosulhasson.

Az ENSZ-főtitkár szerint a szíriai helyzet fenntarthatatlan, "a dolgok nem mehetnek így tovább". Hangsúlyozta, hogy a válságnak nincs katonai megoldása, csak politikai párbeszéddel lehet véget vetni a szíriai nép elviselhetetlen szenvedéseinek.

A konferencia szervezői által a rendezvény kezdete előtt közzétett felhívás szerint tavaly az ENSZ és a vele együttműködő szervezetek segélyfelhívásai nyomán 3,86 milliárd dollár gyűlt össze, ám ez nem sokkal haladta meg a világszervezet és a nem kormányzati szervek által 2015-re szükségesnek tartott 7,4 milliárd dollár felét.

A londoni konferencián mindazonáltal több ország, köztük a házigazda Nagy-Britannia is milliárdos új segélyeket jelentett be.

A Downing Street csütörtöki közleménye szerint Nagy-Britannia legalább 1,2 milliárd fonttal (több mint 490 milliárd forinttal) toldja meg a szíriai válság következményeinek enyhítésére fordított pénzügyi hozzájárulását a 2016-2020 közötti időszakra elosztva.

London már tavaly összeállított egy 1,12 milliárd fontos pénzügyi segélycsomagot, így a brit hozzájárulás értéke a csütörtökön bejelentett újabb összeggel már több mint 2,3 milliárd font (950 milliárd forint).

A brit kormány a teljes összegből az idén 510 millió fontot folyósít.

A londoni miniszterelnöki hivatal közölte azt is, hogy a tavaly rendelkezésre bocsátott 255 millió fontból 20 millió adag élelmiszert juttattak el a rászorulóknak, 1,6 millió ember jutott tiszta ivóvízhez, 2,5 millió orvosi vizsgálatot végeztek el, 4,6 millió segélycsomagot állítottak össze, és 7,2 millió ember számára javították a higiéniai körülményeket.

Erna Solberg norvég miniszterelnök a konferencián bejelentette, hogy Norvégia tízmilliárd norvég koronát (330 milliárd forintot) ad a következő négy évben, és ebből már az idén 2,4 milliárd koronát folyósít.

Angela Merkel német kancellár a londoni konferencián közölte, hogy Németország az idén, jövőre és 2018-ban is 1,2 milliárd euróval járul hozzá a szíriai válság következményeinek enyhítéséhez.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×