eur:
394.38
usd:
370.05
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Nem ejtik az adócsalás vádját a spanyol király nővére ellen

Nem ejtik az adócsalás vádját a spanyol király nővére, Krisztina ellen - közölte a 6,1 millió eurós (1,8 milliárd forint) közpénzcsalási ügyben eljáró Palma de Mallorca-i bíróság pénteken.

A január 11-én kezdődött perben az infánsnő védőügyvédje és a vádat képviselő ügyész is Krisztina felmentését kérte, mivel a hercegnővel szemben nem az adóhatóság és a spanyol állam, vagyis az ügyben "károsultak" tettek feljelentést, hanem egy harmadik fél, a Tiszta Kezek nevű civil csoport beadványa képezi a vád alapját.

Mindketten hivatkoztak az úgynevezett Botín-doktrínára, amely szerint ilyen körülmények között ejteni lehet a vádat.

A bíróság pénteki döntésével elutasította ezt a kezdeményezést, így a király testvére továbbra is egyike marad a per 18 vádlottjának.

A Noós-ügyként elhíresült botrány 2011-ben robbant ki, amikor a hatóságok a hercegnő férjét, az egykori kézilabdás olimpikon Inaki Urdangarint meggyanúsították azzal, hogy a Nóos nevű nonprofit alapítvány elnökeként éveken át közpénzt sikkasztott el. Urdangarinra, aki a per elsőrendű vádlottja, az ügyészség 19 és fél éves börtönt és 3,5 millió eurós pénzbüntetést kért.

Krisztinát azzal vádolják, hogy adócsalásban közreműködött, amiért akár nyolc év börtönbüntetés is kiszabható a dél-európai országban.

Az ügy érdemi tárgyalása február 9-én kezdődik, az eljárás során 363 tanút fognak meghallgatni, az elsőfokú ítélet június végére várható.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×