eur:
395.1
usd:
366.11
bux:
65120.83
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Merkel gyorsan bevezetné az új menekültügyi csomagot

A német kormány rövidesen elfogadja és a törvényhozás elé terjeszti a menekültügyi rendszer újabb reformjáról szóló csomagot, az intézkedések így gyorsan életbe léphetnek - mondta Angela Merkel német kancellár péntek hajnalban Berlinben.

A kancellár a koalíciós pártok vezetőivel, majd a tartományok miniszterelnökeivel folytatott tárgyalása után tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormány a bűncselekményért elítélt külföldiek kiutasítására vonatkozó szabályok szigorítását tartalmazó törvénymódosító javaslatával és az újabb - fél éven belül a második - menekültügyi reformcsomagjával jelentős lépést tette előre.

A kormány nagyon sok ügyet mozdított előre, és az állam az új intézkedésekkel megmutatja, hogy cselekvőképes, és mindent meg is tesz a gondok megoldásáért - emelte ki Angela Merkel.

"A leveleket megválaszolják, és nem vitáznak róluk nyilvánosan" - mondta kérdésre válaszolva azzal a levéllel kapcsolatban, amelyet az általa vezetett Kereszténydemokrata Unió (CDU) bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) egypárti bajor tartományi kormánya küldött Bajorország nevében a szövetségi kormánynak, követelve a menedékkérők visszafordítását a határon és a befogadható menedékkérők számának maximálását évi 200 ezer főben.

A szövetségi kormányt alkotó CDU/CSU pártszövetség és a koalíciós társ szociáldemokrata párt (SPD) elnökei - Angela Merkel, Horst Seehofer bajor miniszterelnök és Sigmar Gabriel alkancellár - csütörtökön tisztázták a november elején elfogadott második menekültügyi reformcsomag utolsó vitatott kérdéseit, a csomag így várhatóan a jövő héten a kormány elé, majd a törvényhozás elé kerül.

A leginkább vitatott ügy az úgynevezett oltalmazott státusba kerülő menedékkérők családegyesítési jogának korlátozása volt. Végül abban állapodtak meg, hogy a CDU/CSU törekvéseinek megfelelően két évre felfüggesztik ezt a jogot, de a Törökországból, Jordániából és Libanonból áttelepítendő kontingensek összeállításában törekednek az oltalmazottak családjainak egyesítésére.

A kormány becslése szerint a menedékkérők 18-20 százaléka kaphat oltalmazotti státust. Ez a jogállás azoknak a menedékkérőknek jár, akik nem felelnek meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de nem lehet hazaküldeni őket, mert fennáll a veszélye, hogy származási országukban súlyos sérelem éri őket.

Megegyeztek abban is, hogy a menedékkérők juttatásait havi 10 euróval csökkentik, ezzel bevonva őket az integrációs tanfolyamok finanszírozásába. Továbbá kezdeményezik Algéria, Marokkó és Tunézia átsorolását a biztonságos származási országok közé. További új elem, hogy a szakképzési programot sikerrel teljesítő fiatal menedékkérők két évig Németországban maradhatnak és dolgozhatnak, a menedékjogi eljárás kimenetelétől függetlenül.

A tavaly november elején kötött megállapodás központi eleme, hogy gyorsított eljárás alá vonják és elkülönítve helyezik el a biztonságos országokból származó, a hatóságokkal nem együttműködő, beutazási tilalommal sújtott vagy a menekültstátus megszerzésével nem először próbálkozó menedékkérőket. Az új típusú eljárást az úgynevezett repülőtéri eljárás mintájára folytatják le, ami azt jelenti, hogy a menedékjogi kérelmet egy hét alatt kell elbírálni, a döntés elleni jogorvoslatra pedig legfeljebb további két hét áll rendelkezésre.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×