eur:
394.03
usd:
365.68
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

A menedékkérőknek Hollandiában is hozzá kell járulniuk az ellátásuk költségeihez

A menedékkérőknek Hollandiában is hozzá kell járulniuk az ellátásuk költségeihez, a helyi hatóságok az utóbbi három évben nagyjából 500 ezer eurót szedtek be az érintettektől - írta kedden a Politico című brüsszeli hírportál a holland bevándorlási hivatal jelentésére hivatkozva.

A helyi törvények értelmében a menedékkérőknek abban az esetben kell hozzájárulniuk a költségekhez, amennyiben egy személy vagyontárgyainak értéke meghaladja az 5895 eurót vagy egy családé a 11 790 eurót. Vannak kivételek: a számítógépeket, a mobiltelefonokat és a jegygyűrűket például nem számolják bele ebbe az összegbe.

A Dániában, Svájcban, valamint két német tartományban, Bajorországban és Baden-Württembergben elfogadott hasonló szabályozást számos bírálat érte Európa-szerte, azok megalkotói azonban jóval alacsonyabb értéknél húzták meg a határt, mint Hollandiában.

Klaas Dijkhoff, Hollandia menekültügyekben illetékes államtitkára hangsúlyozta, országában nem kívánják követni ezt a példát és elkobozni a kisebb összegeket. "Ez nem olyasmi, amit ki kellene erőszakolnunk. Másképp intéztük ezt el" - mondta az illetékes.

A Politico.eu arról számolt be, hogy az 500 ezer eurós összeg nagy részét a munkát vállaló menekültek fizették be Hollandiában. A szabályok értelmében a dolgozó menekülteknek a jövedelmük 75 százalékát kell befizetnünk.

A cikk szerint a hozzájárulásról szóló jogszabály nem vonatkozik azokra, akiket átmeneti befogadóközpontokban helyeztek el. Az országba való belépésük után hat hónappal a menedékkérők jogosulttá válnak évi 24 hétben munkát vállalni.

A tavalyi évben több mint 47 ezer menekült érkezett Hollandiában, közel kétszer annyi, mint 2014-ben.

A svájci hatóságok arra kötelezik a menedékkérőket az országba történő beutazáskor, hogy adják le az ezer frank (909 euró) feletti értékeiket, hozzájárulva ezzel tartózkodásuk költségeihez. Dániában a 10 ezer koronánál (1340 eurónál) nagyobb értékű ékszereket és egyéb személyes értéktárgyakat koboznák el a menekültektől.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×