Putyin: Moszkva nem akar beavatkozni a szíriai belpolitikába

InfoRádió / MTI
2016. január 25. 19:57
Oroszországnak nem áll szándékában beavatkozni a szíriai belpolitikába, Moszkva fő feladatának azt tartja, hogy támogassa az arab ország legitim vezetését a terroristák ellen - jelentette ki hétfőn a sztavropoli látogatáson tartózkodó Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Egy 1969-es, népszerű szovjet filmvígjáték, a Briliáns kéz egyik szállóigévé vált gegjét idézve az elnök hangsúlyozta: Oroszország "körültekintően, de erőteljesen" fog fellépni a nemzetközi terrorizmus ellen.

Ugyancsak a "körültekintően" jelzőt használta a szociális programoknak az orosz tartalékalapokból történő finanszírozásával kapcsolatban. "Óvatosan ugyan, de fel kell használnunk a tartalékalapjainkat, köztük és elsősorban a kormány tartalékalapjait" - mondta.

Az orosz elnök hangsúlyozta: ezeket az alapokat éppen azért hozták létre, hogy a gazdasági visszaesés idején finanszírozni lehessen a kormány szociális kötelezettségeit, de a költségvetési kiadásokat a bevételhez kell mérni.

Úgy vélekedett, hogy az orosz gazdaság alapjainak működése "mérsékelt derűlátásra" ad okot. A pénzügyminisztérium számaira hivatkozva megemlítette, hogy az államháztartási hiány a várakozásokkal szemben nem hogy nem lépte túl a 3 százalékot, de mindössze 2,6 százalékos volt.

Putyin aki az Összoroszországi Népfront elnevezésű kormánypárti szervezet sztavropoli régióközi tanácskozásán merőben eltérő témájú kérdésekre válaszolt, óvatosságra intett Lenin elhantolásának kérdésében is, akinek mumifikált holttestét ma is a moszkvai Vörös téren található mauzóleumban őrzik. Mint mondta, ebben a kérdésben csak annak bizonyosságnak a tudatában a szabad meghozni a döntést, hogy az nem fogja megosztani a társadalmat. Az orosz elnök szerint ennek éppen az ellenkezőjére, összefogásra van szükség.

Vlagyimir Putyin fejtegetésbe bocsátkozott azzal kapcsolatban, miért állította nemrégiben, hogy Lenin atombombát helyezett "az ország alapjaiba". Kifogásolta, hogy Leninnek és Sztálinnak az új állam szerkezetéről folytatott vitájában elvették ez utóbbinak az érvelését, amely kizárta volna az államalkotó részek jogát a kiválásra. "Ez a jog (a kiválásra való jogosultság) késleltetett bomba államiságunk épülete alatt" - jelentette ki."A többi között ez vezetett az állam széteséséhez" - mondta.

Putyin kiért arra is, hogy hosszú évekig nemcsak a Szovjetunió Kommunista Pártjának tagja volt, de "a párt fegyveres osztagában", a KGB-ben szolgált. Elismerte, hogy "nem szükségszerűségből" volt párttag.

Szavai szerint nem volt "elvhű kommunista", de "féltő gonddal" viszonyult az ügyhöz. Csak egyszerű pártag volt, nem funkcionárius, de sok funkcionáriussal ellentétben nem dobta ki és nem égette el, hanem megőrizte a párttagkönyvét.