Kolumbiában szabadon engedték az első fogva tartott gerillákat

InfoRádió / MTI
2016. január 21. 19:08
Kolumbiában szabadon engedték a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) első fogva tartott harcosait a kormány és a baloldali gerillaszervezet közötti békefolyamat részeként - jelentette a helyi Caracol rádióadó.

A tájékoztatás szerint a FARC-tagokat - kilenc férfit és hét nőt - szerdán helyezték szabadlábra a fővárosban, Bogotában.

"Ez a kormány első egyoldalú gesztusa azután, hogy megállapította: a FARC tiszteletben tartja a részéről meghirdetett egyoldalú tűzszünetet, ennek következtében csökkent az erőszak mértéke, és a békefolyamatban sikerült haladást elérni" - írta közleményében a kormány békeügyi főmegbízottjának hivatala. Megerősítette, hogy abból a 30 emberből, akiknek november 22-én megkegyelmezett a kormány, 16 nyerte vissza szabadságát. A hivatal közölte, hogy a szóban forgó gerillák büntetését nem egészségügyi okokból engedték el, hanem vétségük jellege tette lehetővé szabadlábra helyezésüket (ezzel kapcsolatosan nem közöltek részleteket).

A FARC - szintén bizalomépítő lépésként - vasárnap felajánlotta a kolumbiai kormánynak, hogy elengedi az általa fogva tartott beteg rendőröket és katonákat.

A FARC-tagok szabadulása újabb jele annak, hogy a végéhez közeledik a több mint 50 éve tartó fegyveres konfliktus. A szemben álló felek a héten azzal a kéréssel fordultak az ENSZ-hez, hogy küldjön nemzetközi missziót a dél-amerikai országba a tűzszünet és a lázadók lefegyverzésének ellenőrzésére. Azt is közölték, hogy a következő hetekben le akarják zárni a 2012 novemberében kezdődött béketárgyalásokat, és - korábbi ígéretükhöz híven - legkésőbb március végéig tető alá hozzák a polgárháborút lezáró békemegállapodást.

A FARC 1964-ben lázadt fel a központi kormány ellen. Latin-Amerika leghosszabb ideje tartó fegyveres konfliktusában legalább 220 ezer ember vesztette életét, s milliók kényszerültek otthonuk elhagyására. A marxista fegyveres szervezet az utóbbi évtizedben jelentősen meggyengült a kolumbiai kormánynak az Egyesült Államok által támogatott offenzívái miatt, és július 20-án egyoldalú tűzszünetet hirdetett, aminek köszönhetően a konfliktus kirobbanása óta nem látott szintre csökkent az erőszak mértéke.