eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Egymillió HIV-fertőzött Oroszországban

Elérte az egymilliót a regisztrált HIV-fertőzöttek száma Oroszországban - közölte Vagyim Pokrovszkij, az AIDS-megelőzési orosz szövetségi tudományos módszertani központ vezetője.

Pokrovszkij elmondta, hogy az egymilliomodik beteget, egy 26 éves dél-oroszországi nőt szerdán vették nyilvántartásba. A központ vezetője azonban hozzátette, hogy saját és más szakértők becslései szerint a vírussal fertőzöttek száma akár 1,5 millió is lehet Oroszországban, ami azt jelentené, hogy a népesség egy százaléka HIV-beteg.

Figyelmeztetett, hogy a megbetegedés üteme rekordmagaslatokat ért el. Elmondása szerint Oroszország azon a határon áll, hogy a HIV (az emberi immunhiány vírusa) általános járvánnyá szélesedjen. Kijelenthető az - mondta -, hogy egyes területeken már általános HIV-járvány tombol, a megbetegedések mintegy 60 százaléka a kábítószer-fogyasztáshoz és a heteroszexuális szexhez köthető.

Pokrovszkij már korábban is többször figyelmeztetett, hogy országában gyors ütemben terjed a vírus okozta AIDS (szerzett immunhiányos tünetegyüttes) betegség, a folyamat pedig több szempontból visszafordíthatatlanná válik.    

Oroszországban 1987 óta, amikor az első fertőzést regisztrálták, 204 ezer ember halt meg a betegségben. Pokrovszkij úgy számol, hogy 2015-ben 95 ezer új megbetegedés történt, 5 ezerrel több az előző évhez képest. Ha ezek a számok bebizonyosodnak, ez lenne a legtöbb megbetegedés éves szinten az elmúlt 30 évben, amióta Oroszországban regisztrálják az adatokat.

Mint korábban rendszeresen, az illetékes ezúttal is kevesellte azt a pénzösszeget, amelyet a kormány a HIV elleni harcra akar szánni. 2016-ban 40 milliárd rubelt terveznek e célra, Pokrovszkij szerint azonban 100 milliárdra lenne szükség (1 rubel= 3,50 forint).

Pokrovszkij megjegyezte, hogy Oroszországban a drogfogyasztók mintegy 20, a homoszexuálisok mintegy 10 százaléka fertőzött.

Kitért arra is, hogy 2014-ben - az utolsó olyan évben, amelyről teljes adatok vannak - mintegy 12 ezer ember halt meg AIDS-ben, de a tényleges szám ennél valószínűleg magasabb. Becslései szerint 2015-ben a betegség halálos áldozatainak száma 5-10 százalékkal nőtt.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×