eur:
393.77
usd:
364.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Szerb embercsempészt fogtak el Röszkénél

Tizenkét marokkói határsértőt akart Nyugat-Európába szállítani Röszke közeléből egy szerb embercsempész, akit kedden fogtak el a rendőrök - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

Szabó Szilvia közölte, a járőrök kedd délután figyeltek föl egy Röszke közelében, a Kisszéksósi úton várakozó, szerb rendszámú kisteherautóra. A jármű sofőrje és három utasa elmenekült a helyszínről, amikor meglátták a közeledő rendőröket. Az egyenruhások a jármű rakterében kilenc marokkói állampolgárt találtak, majd a közelben elfogták azt a három marokkói férfit is, aki korábban elfutott.

A rendőrök kiderítették, hogy a kisteherautót egy 30 éves szerb férfi vezette. Néhány óra múlva ő is rendőrkézre került, amikor gyalogosan jelentkezett kilépésre az országból a röszkei autópálya-határátkelőhelyen.

A szerb sofőr ellen embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett: elmondta, hogy Nyugat-Európába kellett volna migránsokat szállítania.

A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezik az előzetes letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×