eur:
393.16
usd:
368.4
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Schäuble európai adót javasol a menekültválság kezelésére

Európai adót javasol a menekültválság kezelésére a német pénzügyminiszter.

Wolfgang Schäuble a Süddeuitsche Zeitung című lapnak adott szombati interjújában annak a nézetnek adott hangot, hogy a válság megoldása nem hiúsulhat meg amiatt, hogy korlátozottak a rendelkezésre álló eszközök. Ebből kiindulva a miniszter felvetette egy európai adó bevezetésének lehetőségét.

Schäuble úgy vélekedett: elképzelhető lenne például, hogy minden liter benzint bizonyos mértékű adóval terhelnék meg. "Minden erőfeszítést meg kell tenni a menekültválság megfékezésére" - fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva azt is, hogy biztosítani kell a schengeni térség külső határait.

Az interjúban a pénzügyminiszter nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Németország bevezesse a szóban forgó adót azokkal az európai uniós országokkal, amelyek készek erre. Schäuble szerint Németország akkor is hajlandó erre, ha egyik vagy másik tagállam elutasítja a felvetést.

Akkor legfeljebb megalakítjuk a "hajlandók koalícióját" - fogalmazott a miniszter.

Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×