eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

WHO: Libéria ebolamentes!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön hivatalosan is ebolamentesnek nyilvánította Libériát, és ezzel valószínűleg véget ért az ebolajárvány Nyugat-Afrikában.

A nemzetközi szervezet megerősítette, hogy "a fertőzés továbbterjedésének minden ismert útját" eltorlaszolták. Ennek ellenére a WHO számára "nem fejeződött be a munka", és előfordulhat, hogy egy-egy helyen újra felüti fejét az ebola, ahogy az Libériában is történt korábban. Libériát már májusban és szeptemberben is ebolamentesnek nyilvánították, de mindkét alkalommal újra fellángolt a vírus.

"Továbbra is készenlétben állunk" - hangsúlyozta egy sajtótájékoztatón Peter Graaf, a WHO ebolaellenes részlegének vezetője.

Az Egészségügyi Világszervezet szakértői szerint egyelőre túl korai lenne kijelenteni, hogy teljesen megszabadultunk a járványtól, az ebolavírus ugyanis akár 9 hónapig is életben maradhat a túlélők szervezetében, akik közösülés során továbbadhatják azt partnereiknek. Ezen kívül ismertek a mindössze negyven éve felfedezett vírus olyan alfajai is, amelyek állatról emberre terjedhetnek.

Egy országot akkor nyilvánítanak a betegségtől mentesnek, ha az utolsó páciens felgyógyulásától vagy halálától számított 42 napon belül nem észlelnek újabb fertőzést.

Sierra Leonét november 7-én, míg Guineát december 29-én nyilvánították ebolamentesnek.

A történelem legsúlyosabb ebolajárványa 2013 decemberében kezdődött Guineában. A vírus 28637 embert fertőzött meg, és közülük 11315-en vesztették életüket. Az áldozatok többsége guineai, libériai és sierra leonei volt, bár hét másik országban, köztük az Egyesült Államokban, Nigériában és Spanyolországban is regisztráltak megbetegedéseket.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×