eur:
395.81
usd:
372.43
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Törökország százával toloncolja vissza a szíriai menekülteket

Törökország százával toloncolja vissza a szíriai menekülteket polgárháború dúlta hazájukba, a nemzetközi jog megsértésével - közölte csütörtökön az ARD német közszolgálati televízió saját kutatásaira és szemtanúk beszámolóira hivatkozva.

Az ARD "Monitor" című magazinja szerint több, Törökországba menekült szíriai migráns arról számolt be, hogy török határőrök korábban visszatoloncolták őket Szíriába, mielőtt embercsempészek segítségével újra próbálkoztak volna a határátkeléssel. A szerkesztőség rendelkezésére állnak olyan videofelvételek is, amelyeken a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet szerint több száz szíriai menekült látható, amint visszatoloncolják őket Szíriába.

Ezek a feltárt anyagok ellentmondanak a német kormány eddigi álláspontjának, amely abból indult ki: Ankara továbbra is betartja azt az ígéretét, hogy nem fog szíriai menekülteket Szíriába kitoloncolni.

Tavaly decemberben az Amnesty International jogvédő szervezet számolt be arról, hogy a török hatóságok "személyeket toloncoltak ki Szíriába és Irakba, emberi jogaikat megsértve". A jogvédők jelentése 130 olyan esetet dokumentált, amelyekben a kelet-törökországi Erzurum - túlnyomórészt Európai Uniós forrásokból finanszírozott - migránsokat fogadó központból (Reception and Removal Centre) küldtek vissza embereket Szíriába.

Lotte Leicht, a HRW brüsszeli képviselője a német magazin kutatómunkájának fényében cinikusnak nevezte az Európai Unió menekültügyi politikáját. "Arról szól az egész, hogy csökkentsék a migránsok számát. Az EU Törökország eljárását beletörődéssel fogadja, s ezzel a menekülteket még veszélyesebb helyzetekbe sodorja" - mondta.

Az Európai Bizottság a Monitorral közölte, hogy az egyéni eljárás mellőzésével végrehajtott szabálytalan kitoloncolások az emberi jogok európai egyezményébe ütköznek. Eddig azonban nem volt lehetőségük ellenőrizni ezeket a vádakat. Hozzátették, Ankara cáfolja, hogy ilyen kitoloncolások történnének.

A hét elején Volkan Bozkir török EU-ügyi miniszter - miután Ankarában találkozott Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével - azt mondta, hogy kormánya munkavállalási engedélyt készül bevezetni a szíriai menekültek számára, hogy fékezze továbbvándorlásukat Európába.

Törökországban több mint 2,2 millió szíriai és mintegy 200 ezer iraki kért menedéket az utóbbi években. Az Iránból, Afganisztánból és az afrikai országokból érkező, Európába tartó migránsok pedig tranzitországnak használják Törökországot.

A tavaly november végi brüsszeli EU-török csúcson jóváhagyott akcióterv értelmében az Európai Unió 3 milliárd euró támogatást nyújt Törökországnak, és ennek fejében a török kormány vállalja határőrizetének megerősítését, a menekültek ellátásának javítását, valamint a hathatós közreműködést az embercsempész-hálózatok felgöngyölítésében. Mindezen intézkedések célja - írja az ARD magazin, hogy kevesebb menekült érkezhessen az EU-ba.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×