eur:
394.14
usd:
369.94
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

A német parlament elfogadta a menedékkérő-igazolványról szóló törvényt

A német törvényhozás alsóháza (Bundestag) csütörtökön elfogadta az úgynevezett menedékkérő-igazolvány bevezetéséről szóló törvényt. A kormány a menekültügyi rendszer hatékonyságának jelentős javulását és a nemzetbiztonság erősödését reméli az újítástól.

A gyorsított eljárásban elfogadott törvény szerint februártól kezdik kiosztani a menedékkérőknek az igazolványokat, amelyek révén a kormány várakozása szerint valamennyi hatóság és hivatal tudhatja majd, hogy pontosan kik is a Németországba érkezett menedékkérők és hol tartózkodnak.

A jelenlegi szétaprózott rendszerben gyakran előfordul, hogy egy-egy menedékkérőt többször vagy egyszer sem regisztrálnak, és a menedékkérőkkel foglalkozó állami szervezetek között nemigen működik az adatcsere.

Az igazolvány papíralapú, a menedékkérő neve, arcképe és kijelölt lakóhelye mellett tartalmaz egy sor további adatot - egyebek között állampolgárságát, testmagasságát, szemének színét -, de a legfontosabb az igazolvány száma. Ennek alapján valamennyi szerv hozzáférhet az igazolványkoncepció másik alapelemét alkotó új, központi adatbázisból a rá vonatkozó egyéb adatokhoz is, például az egészségügyi intézmények az illető testi adottságaira, egészségi állapotára vonatkozó adatokhoz, a munkaügyi hivatal pedig a végzettségéről, képzettségéről, munkatapasztalatáról szóló adatokhoz.

Az igazolványt a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hatóság (BAMF) kirendeltségein állítják ki, az adatokat pedig az "egy mindenkiért elve" alapján gyűjtik be, vagyis az országba belépő menedékkérővel kapcsolatba kerülő hatóságok az első "találkozáskor" rögzítik a számukra legfontosabb információkat, és feltöltik azokat a központi adatbázisba. Így fokozatosan teljessé válik az illető fájlja.

A menedékkérő köteles mindig magánál tartani igazolványát. A dokumentumhoz két alapszabály kapcsolódik: igazolvány nélkül senki nem kaphat menekültügyi ellátást és nem tarthat igényt a menekültügyi eljárás lefolytatására, és csak azon a befogadóállomáson vagy egyéb szálláson veheti igénybe az ellátást, ahová az igazolványa alapján elhelyezték. A kormány várakozása szerint ezek a szabályok érdekeltté teszik a menedékkérőket az igazolvány kiváltásában és megőrzésében, és véget vetnek a menedékkérők országon belüli áramlásának, a "szabad lakóhelyválasztásnak", amihez a menedékkérőknek nincs is joguk. A tervek szerint legkésőbb az év közepén valamennyi Németországban tartózkodó menedékkérőnek kiállítják az igazolványát.

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×