Csökkent az Európába érkező menekültek száma

Infostart
2016. január 13. 20:38
Az elmúlt napokban jelentősen csökkent az Európába érkező migránsok száma. Irak berlini nagykövetsége pedig egyre több olyan útlevelet állít ki bevándorlók számára, akik haza akarnak térni.

Az egyik macedón hírportál szerint jelentősen csökkent a Görögországból Macedóniába érkező migránsok száma, Gyevgyelijába a napokban 24 óra alatt csupán 700-1000 ember érkezett. A menekültválság kezdete óta nem volt még ilyen alacsony a migránsok száma Macedóniában, korábban átlagosan 3-4 ezren érkeztek egy nap alatt, de volt olyan is, hogy ez a szám megközelítette a tízezret.

Mindeközben a a Vecernji List című horvát napilap kedden azt írta: húsz pakisztáni állampolgárt vett őrizetbe a horvát rendőrség, miután azok kiugrottak a migránsokat Szerbiából Horvátországba szállító mozgó vonatból, hogy elkerüljék a regisztrációt.

A német szövetségi rendőrség egyik szóvivője a hét elején Münchenben arról tájékoztatott, hogy a német hatóságok naponta több száz, javarészt Svédországba tartó menekültet küldenek vissza Ausztriába a dublini egyezmény értelmében. Az intézkedés hátterében a menekültügyet szabályozó dublini egyezmény következetes végrehajtása áll - ismertette a szóvivő.
Ausztriában egyébként tavaly kilencvenezer menedékkérelmet nyújtottak be, vagyis több mint háromszor annyit, mint 2014-ben.

A helyi hatóságok kedden azt is bejelentették, hogy a stájerországi Spielfeldbe január hatodika óta nem érkeznek menekültek, az országba arrafelé tartó, naponta mintegy 3500 embert a karintiai határátkelőkhöz irányítják. A stájerországi rendőrségi vezető számításai szerint február elején azonban már napi 5-6 ezer ember is érkezhet a spielfeldi határhoz.

Németországba tavaly több mint egymillió menedékkérő érkezett, Irak az ötödik azoknak az országoknak a listáján, ahonnan a legtöbben keltek útra. A berlini hatóságok az elmúlt hetekben azt szorgalmazták, hogy a származási országok németországi külképviseletei adjanak ki minél több útlevelet olyanoknak, akik haza szeretnének térni.
A német külügy szerint Irak berlini nagykövetsége mostanában 1400 útlevelet állított ki olyan migránsok számára, akik haza akarnak térni.

A szomszédos Franciaországban mindössze 79 130 menedékkérelmet regisztráltak tavaly, ami így is 22 százalékos emelkedést jelent az előző évi 65 ezerhez képest.

A keddi isztambuli merénylet előtti napon a török EU-ügyi miniszter arról beszélt, munkavállalási engedélyt tervez bevezetni Törökország a szíriai menekültek számára azzal a céllal, hogy fékezze továbbvándorlásukat Európába. A török hatóságok tavaly több mint 150 ezer illegális bevándorlót vettek őrizetbe, naponta mintegy 500 embert.

Hanganyag: Németh Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást