eur:
393.16
usd:
368.4
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Ekkora volt David Bowie vagyona

A világ egyik leggazdagabb zenészeként tartották nyilván, igaz, már nem az első 10 között a most meghalt David Bowie-t.

Olyanokkal említették egy lapon a brit zenészek között, mint Paul McCartney, Elton John, vagy Mick Jagger, de az utóbbi évek globális összesítéseiben sem szerepelt rosszul a most elhunyt brit zenész. David Bowie vagyonát az elmúlt években 200-230 millió dollár körülire becsülték. A zenész amellett, hogy rekordernek számít a lemezeladásokban, a maga 140 millió eladott albumával, és a legismertebb zenei magazin, a Rolling Stone a korszak 100 legjobb előadói között a 39. helyre sorolta, maga is próbálkozott az üzleti életben.

A Forbes felsorolása szerint indított saját internetszolgáltatót, a Bowie.net-et, saját rádióállomást hozott létre, 1997-ben pedig egy teljesen új befektetési eszközzel próbálkozott, az úgynevezett Bowie-kötvényekkel, amelyek az akkori és jövőbeli lemez-bevételeire kínáltak hozamot, mindezt nem sokkal azelőtt, hogy a lemez eladások drámai zuhanásnak indultak a 2000-es évek zenefogyasztási szokásainak megváltozása miatt.

Bár Bowie kevés betekintést engedett saját pénzügyeibe, azt több szakértő, így a Forbes is megállapította, hogy eredeti ötletekkel járult hozzá a szórakoztató ipar üzleti innovációihoz.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×