Önmegtartóztatásra szólítják fel a török jegyespárokat

InfoRádió / MTI
2016. január 4. 23:05
Önmegtartóztatásra szólítja fel a házasságra készülő török párokat a Vallási Ügyek Legfelsőbb Tanácsa internetes oldalán hétfőn közzétett nyilatkozatában - jelentette a Dogan török hírügynökség.

A dokumentum szerint azoknak, akik terveik szerint összekötik majd életüket, tartózkodniuk illik a flörttől, attól, hogy nyilvános helyen kéz a kézben járjanak, továbbá több, az iszlám által nem jóváhagyott viselkedési formától.

"Semmi baj nincs azzal, ha a jegyespár találkozik, a fiatalok megismerik egymást, mindaddig, amíg betartják a magánélet szabályait" - áll a nyilatkozatban.

Pletykák alapjául szolgálhat, ha a pár együtt él vagy kettesben marad - intenek óva a túlnyomórészt muzulmán Törökország vallási vezetői.

Bár sok török, főként Isztambulban, európai életmódot folytat, az Égei-tenger vidékén, valamint a fővárosban, Ankarában, az ország nagy részére is jellemző hagyományos értékek és vallásos konzervativizmus az uralkodó.

Számos helyütt a házasság előtti szex nem csupán tabutéma, de fel sem merülhet.

A rendszer bírálói szerint Törökországban bújtatott iszlamizáció zajlik, Recep Tayyip Erdogan korábbi miniszterelnök, jelenlegi államfő szándékosan "rombolja" a Musztafa Kemal Atatürk, a köztársaság megalapítója által bevezetett modern, világi elveket.

A kormány álláspontja szerint az intézet csak az egykor tiltott vallásszabadságot biztosítja a hithű muzulmánok számára.

A Vallási Ügyek Legfelsőbb Tanácsa 1924-ben alakult abból a célból, hogy a vallás helyzetét felügyelje az Oszmán Birodalom összeomlását követően létrehozott, az államot és az egyházat szétválasztó Török Köztársaságban. Az ország alkotmányába foglalt feladatai szerint a testület gyakran fogalmaz meg az erkölcsi életre vonatkozó irányelveket, tanácsokat.