eur:
394.38
usd:
371.56
bux:
0
2024. április 16. kedd Csongor

Párizsi klímacsúcs - Felszólaltak a világ vezetői

Megállapodást szorgalmaztak a világ vezetői az ENSZ 21. klímakonferenciájának nyitónapján elmondott beszédeikben.

A Párizs közeli Le Bourget-ban bő egy hétig tartó fórum első munkanapján a vendéglátó francia államfő mellett az amerikai, az orosz, a magyar és a kínai elnök, valamint a német kancellár is felszólalt.

Az államfők plenáris ülése egyperces megemlékezéssel kezdődött a november 13-i párizsi merényletek 130 áldozatára.

A vendéglátó ország képviseletében felszólaló Francois Hollande francia államfő arra kérte a nyitónapon megjelent mintegy 150 állam- és kormányfőt, hogy ne okozzanak csalódást a rendezvény jelentette "hatalmas remények" után. A francia köztársasági elnök történelminek nevezte a konferenciát, és felszólított: a készülő globális klímavédelmi egyezmény "egyetemes és kötelező érvényű legyen, december 12-én megállapodásra kell jutni Párizsban".

Áder János köztársasági elnök egyebek között azt hangsúlyozta, hogy ha az emberiség nem változtat mostani felelőtlen magatartásán, annak olyan súlyos következményei lehetnek, mint "az aszályok, árvizek, elsivatagosodás, pusztító természeti katasztrófák, éhínség, migráció és háborúk".

Felhívta a figyelmet arra, hogy az ezredforduló óta a tudományos érveken túl már a saját bőrünkön érezhetjük a természet jelzéseit.

Majdani unokája nevében tette fel a kérdést, hogy az emberiség miért nem vonta le időben a megfelelő következtetéseket, amelyek azt bizonyították, hogy a klímaváltozásnak súlyos gazdasági következményei is lesznek, és miért nem honosította meg a klímabarát technológiákat, miért nem támogatta nagyobb mértékben az erre irányuló kutatásokat, miért nem hallotta meg a világ vallási vezetőinek intéseit, amelyek a jövő generáció iránti felelősségre figyelmeztettek.

Áder János beszéde végén reményét fejezte ki, a következő napokban eldől, hogy mit tudunk válaszolni ezekre a kérdésekre, és 25 év múlva az unokáinknak nem kell feltenniük ezeket a kérdéseket.

Az amerikai elnök felelősségteljes döntésre szólította fel a világ vezetőit. Barack Obama leszögezte: a világ keresztúthoz érkezett, eljött az a pillanat, amikor a bolygó megmentéséről kell dönteni. A világ első számú gazdaságaként és az üvegházhatású gázok második legnagyobb kibocsátójaként az Egyesült Államok elismeri, hogy szerepe volt a globális felmelegedésben, és kész cselekedni ellene - mondta.

A német kancellár megfogalmazása szerint kötelező érvényű keretmegállapodásra kell jutni a tanácskozáson, és kötelező felülvizsgálatokat kell tartani annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a globális felmelegedés korlátozását célzó erőfeszítések sikerét. Angela Merkel megjegyezte: a múltban a fejlett országok bocsátották ki az üvegházhatású gázok túlnyomó részét, így az igazságosság jegyében biztosítani kell, hogy a fejlődő országok hozzájussanak a klímaváltozás elleni fellépéshez szükséges pénzügyi forrásokhoz.

Hszi Csin-ping kínai elnök kulcsfontosságúnak nevezte, hogy vegyék figyelembe az egyes országok gazdasági fejlettségében megmutatkozó különbségeket, és engedjék meg minden országnak, hogy saját megoldást dolgozzon ki a globális felmelegedésre egy olyan együttműködési modell keretében, amelyben minden résztvevő nyertes lesz. A kínai államfő arra figyelmeztette a gazdag országokat, hogy teljesíteniük kell a fejlődő országok pénzügyi támogatására vállalt ígéretüket, cserébe pedig az érintett országok gyorsítsák fel energetikai ágazatuk átalakítását.

Vlagyimir Putyin orosz elnök felszólalásában jogilag kötelező érvényű, a kiotói jegyzőkönyvet felváltó megállapodás megkötését szorgalmazta, kiemelve, hogy tiszteletben kell tartani az előző klímakonferenciákon lefektetett elveket. Hangsúlyozta, hogy az éghajlatváltozás problémakörét integráltan kell kezelni, azaz a klímaváltozással együtt kell foglalkozni a természeti erőforrások és a környezet védelmével.

A klímacsúcs adta alkalmat kihasználva az amerikai és az orosz elnök hétfőn a szíriai és az ukrajnai válságról tartott félórás megbeszélést. Barack Obama részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyinnak amiatt, hogy török harci repülőgépek lelőttek egy orosz repülőgépet, s mindkét fél kiállt a politikai rendezés előmozdítása mellett Szíriában. Ukrajna ügyében az amerikai elnök a találkozón megismételte, hogy ha Oroszország tiszteletben tartja a minszki megállapodások összes pontját, akkor a Moszkvával szembeni szankciókat fel lehet oldani.

Címlapról ajánljuk
Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Recep Tayyip Erdogannak ez lehet az utolsó ciklusa államfőként, hiszen a török alkotmány szerint nem indulhat több alkalommal a pozícióért. 2028-tól valóban új elnöke lesz Törökországnak? Erről, valamint a március 31-i önkormányzati választások jelentőségéről is beszélt Egeresi Zoltán Törökország-kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Újra támad az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Újra támad az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Jön a Portfolio következő lakossági befektetési eseménye, a Portfolio Investment Day 2024, május 16-án újra minden a pénz körül forog, várjuk azokat, akik a legtöbbet szeretnék kihozni megtakarításaikból! Előadóink cégvezetők, pénzügyi vezetők, portfóliómenedzserek, elemzők és profi befektetők, akiktől releváns befektetési ötleteket szerezhetnek a jelenlévők. A konferencián kiemelten foglalkozunk a kriptopiaccal, a téma elismert hazai szakértőivel fejtjük meg, mibe érdemes most befektetni, és beszélgetünk egy olyan kriptotraderrel is, aki már több mint hat éve kizárólag tőzsdei kereskedésből él. A rendezvényen az előadók között lesz többek között a Cápák között című műsorból ismert Balogh Petya és Orbók Ilona is. A rendezvényen való részvétel regisztráció után ingyenes. Az eseményre itt lehet regisztrálni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×