eur:
394.22
usd:
370.02
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Feltételezett terroristát fogtak el Szkopjéban

Õrizetbe vették az Iszlám Állam terrorszervezet egyik feltételezett tagját a hatóságok pénteken Szkopjéban - jelentette a lider.mk macedón hírportál a szkopjei belügyminisztérium közleménye alapján.

A Cella fedőnevű akció során elfogott 21 éves férfi a megalapozott gyanú szerint félkatonai szervezetek oldalán részt vett külföldi harcokban - közölte a macedón belügyminisztérium.

Az említett tevékenység Macedóniában bűncselekménynek számít.

A belügyi tárca azt is közölte, hogy a gyanúsított valószínűleg tagja volt az Iszlám Államnak, először 2013 elején, majd tavaly ősszel járt Szíriában.

Az akció augusztusban kezdődött, és a rendvédelmi szervek adatokat gyűjtöttek azokról, akik külföldi harcokban vehettek részt, vagy ilyen harcokra toboroztak embereket, illetve szélsőséges eszméket népszerűsítettek a balkáni országban.

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×