Bombariadó volt Párizsban

Infostart
2015. november 24. 18:23
Mindenki meg van rendülve és fel van készülve, hogy gyakorlatilag bárhol, bármikor történhet valami - mondta az InfoRádiónak az Index Párizsban lévő munkatársa.

"Párizsban nem ugyanaz a helyzet, mint Brüsszelben. Itt nem áll minden sarkon rendőr vagy katona, de azért itt is érezni apró jelekből a terrorkészültséget. Például abból, hogy a metrón katonák jönnek velünk szemben, vagy abból, hogy az Eiffel-torony teljesen üres. Ahol korábban mindig rengeteg turista állt, most szinte egyetlen sorban álló sincsen, és a tornyot is katonák őrzik. Viszont nagyon sokan vannak azokon a helyszíneken, ahol a merényleteket elkövették" - mondta Dull Szabolcs, az Index munkatársa az InfoRádiónak.

Mint elmondta, bombariadó is volt a République téren. Több metróvonalat lezártak, amelyek keresztezik a teret. A République tér, amely közel található a merényletek helyszínéhez, a megemlékezések egyik központi helye lett. A hatalmas téren több ezer gyertya, virág és több száz megemlékező látható a nap minden időszakában. Ezt a teret kellett kiüríteni egyik pillanatról a másikra.

Az Index munkatársa szerint Párizsban sokkal kevesebb a turista és jóval kevesebb ember jár az utcán.

"Több ponton lehet észrevenni, hogy valami megváltozott. A nevezetességeknél sokkal kevesebb az ember. Feltűnő az is, hogy a metrón mintha jobban figyelnék egymást az emberek. Korábban azt lehetett látni, hogy mindenki belemerült a telefonjába, most viszont az emberek egymást fürkészik. Lehet érezni, hogy mindenki fel van készülve arra, hogy gyakorlatilag bárhol, bármikor történhet valami. Mindenki meg van rendülve és tagadhatatlanul ez a legfőbb beszédtéma most Párizsban" - mondta Dull Szabolcs az InfoRádiónak.

Hanganyag: Sigmond Árpád


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást