Pásztor István: a vajdasági magyarság kilencven éve nem kapott ekkora fejlesztési lehetőséget

InfoRádió / MTI
2015. november 21. 14:54
A vajdasági magyarok olyan lehetőséghez jutottak a magyar kormánytól kapott 50 milliárd forint jóváhagyásával - amely vajdasági magyar terület- és gazdaságfejlesztésre fordítható -, amilyen lehetőséget az elmúlt kilencven évben még sohasem kaptak - hangsúlyozta Pásztor István, a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a Magyar Szó című újvidéki napilap hétvégi számának adott interjújában.

A keret nagy részét egy 30 milliárdos hitelprogram teszi ki, a maradék 20 milliárd vissza nem térítendő állami támogatás. A támogatás egy középtávú, ötéves fejlesztési tervre vonatkozik, a pénz pedig évente érkezik a következő három év során.

A VMSZ három évvel ezelőtt kezdett kidolgozni egy terület- és gazdaságfejlesztési programot, ami az idén készült el, a magyar kormány pedig támogatni tudta az elképzeléseket. "Természetesen a magyar kormány részéről tizenöt éve folyamatos jelzéseket és biztatást kaptunk arra, hogy amiben tudnak, szakmailag segítenek, és ha a program elkészül, és a körülmények is megfelelőek lesznek, számíthatunk a támogatásukra" - fogalmazott a VMSZ elnöke. Hozzátette: "nagyon elégedett vagyok, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy boldog is, de nemcsak az összeg miatt, amelyik Atlasz(-hegység) nagyságú, hanem azért is, mert ez a döntés újra igazolta azt, amit az elmúlt öt évben folyamatosan tapasztaltunk, hogy a magyar kormány által kimondott mondatnak a cselekedet szintjén is van következménye".

A programmal kapcsolatban, amelyet a VMSZ készített, a politikus elmondta, hogy az elkészítésben gazdasági szakemberek is részt vettek, és "a program figyelembe veszi a szerbiai valóságot, illeszkedik mindazokhoz a fejlesztési elképzelésekhez, amelyek ebben az országban készültek el".

A támogatásra vonatkozó pályázatok várhatóan január végén jelennek meg, "a program elsősorban a magyar vállalkozókat próbálja helyzetbe hozni, erősíteni, de nem kizárólag őket, ugyanis nem zárjuk ki azokat sem, akik velünk együtt élnek" - magyarázta Pásztor István. Ugyanakkor leszögezte, hogy a pályázatok elbírálása szakmai elvek, nem pedig párthovatartozás alapján történik majd. "Az, hogy valaki melyik párt tagja, e pályázatok elbírálása során nem játszik szerepet, csupán az a szempont, hogy a pályázó mennyire komoly vállalkozó, bizonyított-e már, alkalmaz-e embereket, és mi az a terv, amit az asztalra tesz. Már előre visszautasítom a még meg nem jelent vádakat, amelyekről tudom, hogy majd elhangzanak ezzel kapcsolatban, és ismétlem, hogy minden nyilvánosan fog történni és szakmai elvek alapján" - szögezte le.

A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, a turizmusra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik majd, a cél pedig az, hogy megállítsák, illetve visszafordítsák a fiatalok külföldre vándorlását.