Újraválasztják a lengyel alkotmánybírókat

InfoRádió / MTI
2015. november 20. 12:27
Újra kell választani az előző parlamenti ciklus végén megválasztott lengyel alkotmánybírókat a vonatkozó törvény azon módosításának értelmében, melyet pénteken hagyott jóvá a lengyel parlament felsőháza.

A szenátusban a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) abszolút többséggel rendelkezik. Az új jogszabályt csütörtök este szavazta meg a 460 fős alsóház, amelyben 268-an szavaztak rá, köztük az abszolút parlamenti többséggel rendelkező PiS mellett a vegyes összetételű, de jobboldalinak minősített Kukiz´15 mozgalom képviselőinek nagy része is. A csütörtöki szavazás előtt a többi párt, köztük az ellenzéki jobbközép liberális Polgári Platform (PO) képviselői elhagyták a termet.

Az alkotmánybíróságról szóló törvényen utoljára az októberi parlamenti választások előtt két hónappal, augusztusban módosított a szejm, melyben az akkor kormányzó PO és a Lengyel Parasztpárt (PSL) volt többségben. Az augusztusi módosítás lehetővé tette, hogy a 15 tagú alkotmánybíróság 2 tagját, akiknek hivatali ciklusa csak decemberben ér véget, még az előző parlament válassza meg októberben.

A PO-PSL többségű szejmnek eredetileg csak 3 új alkotmánybírót kellet volna választania, akiknek november elején, még az új szejm nyitóülése előtt járt le a mandátumuk.

Andrzej Duda elnök megtagadta mind az 5, októberben megválasztott bíró kinevezését, azzal érvelve, hogy megválasztásukkor a távozó kormánypárt megsértette a demokrácia elveit.

Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a lengyel alkotmánybíróság a PO-nak köszönhetően "nemcsak politikai, hanem egyszerűen pártpolitikai intézménnyé lett", a törvénymódosítást a PiS "a lengyelek óriási többségének érdekében hajtotta végre".

Elzbieta Witek kormányszóvivő újságíróknak elmondta: a PO nyáron "alkotmánybírósági puccsot hajtott végre", az új törvénymódosítás pedig "normális állapotot állít vissza, hogy az alkotmánybíróság szabályosan működhessen".

A PO képviselői kilátásba helyezték: amennyiben a törvénymódosítást Andrzej Duda elnök is jóváhagyja, panaszt tsznek az alkotmánybíróságon.

A lengyel alkotmánybíróság tagjait 9 évre választja meg a szejm, és az államfő iktatja be őket hivatalukba.