eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Az al-Kaidához köthető egyik csoport vállalta magára a bamakói támadást

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló egyik afrikai dzsihadista csoport vállalta magára a bamakói Radisson Blu luxusszállodában pénteken elkövetett túszejtést.

A Mohtar Belmohtar algériai dzsihadista vezér által alapított al-Murabitum Twitter-üzenetében azt írta, hogy a csoport áll a támadás mögött. A támadók 170 embert ejtettek foglyul, és jelenleg is tart a túszok kiszabadítására indított hatósági akció.

A Reuters brit hírügynökség közölte, hogy a terrorszervezet bejelentésének valódiságát egyelőre nem erősítették meg.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×