Hibát követne el az Egyesült Államok, ha szárazföldi csapatokat küldene az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet elleni harchoz - jelentette ki hétfőn az amerikai elnök a délnyugat-törökországi Antalya közelében tartott G20-csúcstalálkozó után.
Barack Obama hangsúlyozta, hogy Washington Szíriában követett stratégiája helyes. Az amerikai elnök elmondta azt is: kormánya már kezdettől fogva tisztában volt azzal, hogy az olyan csoportok számára, mint amilyen az Iszlám Állam, lehetséges egy nyugati csapásméréshez szükséges képesség megszerzése.
Barack Obama ugyanakkor kitért arra is a péntek éjszakai párizsi vérengzéssel kapcsolatban, hogy az amerikai hírszerzésnek nem voltak információi egy esetleges párizsi támadásról.