eur:
393.75
usd:
364.96
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Szakértők: a szíriai konfliktust nem lehet lokalizálni

A legalább 129 halálos áldozatot követelő és több mint 350 embert megsebesítő pénteki párizsi merényletsorozat megmutatta, hogy a szíriai és az iraki háborút nem lehet erre a két országra lokalizálni - erre a következtetésre jutottak az AFP francia hírügynökség által megkérdezett szakértők, akik újabb hasonló merényletektől tartanak.

Az a tény, hogy a merényletek elkövetését az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista szervezet vállalta, még inkább arra fogja serkenteni a nyugati hatalmakat, hogy megpróbáljanak véget vetni a konfliktusnak. Ez azonban tovább élezi majd a menekültáradat kezelésével, Bassár el-Aszad szíriai elnök további sorsával, illetve a szárazföldi beavatkozás célszerűségével kapcsolatos politikai nézetkülönbségeket.

"Ez már nem csak egyszerűen az eszmék háborúja" - vélte Patrick Skinner volt CIA-tiszt, biztonsági tanácsadó.

A nyomozás első eredményei megmutatták, a párizsi merényletsorozat pont az, amitől a szakértők tartottak: Szíriában radikalizálódott szélsőségesek, akik visszatérnek származási országukba, hogy ott merényleteket hajtsanak végre.

"Nem meglepetés, ami történt. Nem tarthatnak hasonló helyzetek évekig anélkül, hogy ne történnének ilyen támadások. Ez elkerülhetetlen, és meg fog ismétlődni" - mondta Skinner az AFP-nek.

A szakértő szerint Franciaország elsőosztályú terrorelhárító szervekkel rendelkezik, de még ezek sem tudták felderíteni ezt a féltucatnyi emberből álló sejtet, amely ilyen bonyolult merényletek sorozatát készítette elő.

Szalman Sejk, a Brookings Doha Center agytröszt igazgatója mindössze néhány órával a merényletek előtt tanácskozott a francia hatóságokkal. Franciaország a nyugati államok közül a leghatározottabb okolta Bassár el-Aszadot a szíriai káosz miatt, és kitartott azon elv mellett, hogy a szíriai elnöknek mennie kell - emlékeztetett a szakértő.

A pénteki mészárlás és az után, hogy az Iszlám Állam magára vállalta a merényletek elkövetését, Párizs és Washington talán kompromisszumra jut, és bevallja, hogy talán mégsem Aszad a rosszabb a két rossz közül. Szalman Sejk szerint ez is megtörténhet". "Én azonban nem vagyok biztos ebben, mert Franciaország igen eltökélt a kérdésben, és nem fogja Oroszországot, Damaszkusz fő szövetségesét követni, amely politikai átmenetet sürget, és azt szeretné, hogy Aszad a helyén maradjon" - mondta az elemző.

"A szíriai konfliktust nem lehet lokalizálni, meg kell oldani, nem csak katonailag, de politikai úton is" - hangsúlyozta a szakértő.

Az orosz utasszállító elleni egyiptomi merénylet, valamint az utóbbi időben Bejrútban és Ankarában elkövetett támadások jól mutatják, milyen messzire képes kiterjedni a szíriai és iraki konfliktus.

Szalman Sejk attól tart, hogy az IÁ-t addig nem lehet legyőzni, amíg a szunnita arab országok, Aszad ellenségei nem fáradnak bele a dzsihadisták brutális tetteibe, és nem csatlakoznak az ellenük folyó háborúhoz.

Véletlen vagy sem, a merényletek pont a bécsi nemzetközi tanácskozás előtt történtek, amelyen 17 ország próbál meg politikai megoldást találni a szíriai konfliktusra.

Az IÁ elleni szövetség több eredménnyel is dicsekedhet, közöttük az IÁ hóhérának, "Dzsihád Johnnak" és líbiai szervezete vezetőjének, Abu Nabílnak a valószínű likvidálásával, valamint Szindzsár városának kurdok általi visszafoglalásával.

Az európai országoknak azonban "rettenetes" biztonsági környezettel kell számolniuk, "magányos farkasoktól" vagy elszigetelt sejtektől kell tartaniuk, akik bármikor lecsaphatnak.

"Pontosan ezt akarták a terroristák, hogy ne Szindzsárról vagy Dzsihád John haláláról beszéljenek az emberek" - tette hozzá Patrick Skinner.

"Hosszú lesz a harc, mire ezt sikerül megváltoztatni, és sok párizsihoz hasonló tragédia lesz még" - jelezte Anthony Cordesman, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) munkatársa egy szombaton közzétett elemzésben.

"Valódi győzelmet csak az iszlám világban véghezvitt reformok után lehet elérni, és olyan külső segítséggel, amely mindent megtesz olyan kormányok felállítása érdekében, amelyek nem az elnyomás, hanem a sikereik révén kormányoznak majd" - tette hozzá Cordesman.

Az európai országok fővárosainak jelenleg a biztonsággal és a migrációs politikával kell foglalkozniuk, és "hatalmas változtatásokat lesznek kénytelenek végrehajtani".

Ilyen kikényszerített döntések nem feltétlenül jó irányba vezetnek, de a fenyegetés valódi: "ez nem egzisztenciális fenyegetés, ennek ellenére nagyon komoly" - mondta végezetül Patrick Skinner.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×