eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Róháni iráni elnök lemondta európai körútját

Az emberiség elleni gaztettnek minősítette a francia fővárosban, Párizsban történt terrortámadásokat szombaton Haszan Róháni iráni elnök, aki egyben lemondta Olaszországot, a Vatikánt és Franciaországot érintő európai körútját, amelyre szombaton indult volna.

Francois Hollande francia államfőhöz írt üzenetében kifejtette: "Az iráni nép nevében, amely ugyancsak áldozata a terrorizmusnak, határozottan elítélem ezeket az emberiség ellen elkövetett bűncselekményeket, egyben részvétemet nyilvánítom a francia népnek és kormányának gyászában". Szavait az IRNA hivatalos hírügynökség idézte.

Nem sokkal korábban Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter bejelentette, hogy az iráni elnök elhalasztotta szombattól esedékes európai körútját.

A külügyminiszter hozzátette ugyanakkor, hogy ő szombaton elutazik az osztrák fővárosba, Bécsbe, hogy részt vegyen a szíriai konfliktus rendezésének lehetőségeiről tartandó nemzetközi tanácskozáson.

Az iráni külügyminiszter útja nem volt tervbe véve.

Zarif hangoztatta, a párizsi események ismét megmutatták, hogy a terrorizmus és a szélsőségesség veszélyezteti a nemzetközi közösséget, és e veszély ellen nemzetközi szinten együttműködve kell küzdeni. Azt mondta: "Elítélendő a terrorista akciók minden formája, ez a veszély nem csupán a mi (közel-keleti) térségünkre korlátozódik, és éppen ezért nem is kell, hogy az ellene folyó küzdelem csupán erre a térségre összpontosuljon".

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×