eur:
395.5
usd:
366.67
bux:
65553.67
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Visszafogott német növekedésre számítanak

A német gazdaság visszafogott ütemű növekedésére számít a német kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület, a gazdasági bölcsek tanácsának is nevezett szakértői csoport, amely szerint a menekültválság terhei a korábban vártnál gyengébb növekedés mellett is elviselhetőek, és nem fenyegetik a német államháztartás egyensúlyát.

A testület szerdán megjelent előrejelzése alapján a hazai össztermék (GDP) az idén a tavasszal jelzett 1,8 százalék helyett 1,7 százalékkal bővül, jövőre pedig 1,6 százalékos lesz a növekedés. Az euróövezet gazdasága az idén 1,6 százalékkal, jövőre 1,5 százalékkal növekedhet.

Az egyik legnagyobb kihívás a menekültválság, amellyel kapcsolatban az adatok hiányossága miatt csak modellszámításokon alapuló, hozzávetőleges becsléseket lehet adni - emelte ki a jelentés berlini bemutatóján az 1963 óta működő független testület elnöke, Christoph Schmidt, az RWI (Rheinisch-Westfälische Institut für Wirtschaftsforschung e. V.) gazdaságkutató intézet vezetője.

A testület két forgatókönyv alapján végzett számításokat, az egyik azon a feltételezésen alapul, hogy az idén egymillió menedékkérő érkezik Németországba, jövőre pedig 750 ezer, a másik pedig azon, hogy az idén 1,2 millió, és jövőre 900 ezer menedékkérő érkezik.

Elhelyezésük és integrációjuk az idén 5,9-8,3 milliárd euróba, jövőre 9-14,3 milliárd euróba kerülhet. Ez a GDP 0,2-0,3 százalékát, illetve 0,3-0,5 százalékát jelentő teher, kigazdálkodása nem okoz különösebb gondot, nem lesz szükség miatta adóemelésre, és nem kerül veszélybe az államháztartási egyensúly.

Hosszabb távon a Németországban maradó, menekültként, oltalmazottként elismert emberek minél gyorsabb munkaerő-piaci integrációja a legfontosabb. Várhatóan 80 százalékuk eleinte munkanélküli lesz majd, és az állástalanok aránya 5 év alatt fokozatosan, a legjobb esetben 5 százalékra csökken.

A testület szerint az óránkénti bruttó 8,5 eurós minimálbér túl magas "belépési küszöbnek" bizonyulhat számukra, éppen úgy, mint a tartós munkanélküliek esetében, ezért meg kell fontolni, hogy mindkét csoport esetében alacsonyabb minimálbért állapítsanak meg az első 12 hónapra.

A társadalmi béke megőrzése érdekében a menekülteknek nem szabad más munkavállalói csoportokhoz képest kedvezőbb feltételeket biztosítani, de hátrányos helyzetbe sem szabad hozni őket - figyelmeztettek a német gazdasági bölcsek.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×