eur:
393.87
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Peking a "nemzetközi rendről" vitázik Washingtonnal

A nemzetközi rend fogalmát nem határozhatja meg önkényesen egy amerikai magánszemély - jelentette ki a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden az Egyesült Államok védelmi miniszterének minapi megállapítására válaszul.

Ashton Carter múlt hétvégi előadásában úgy fogalmazott, hogy Oroszország és Kína felborítaná a mostani nemzetközi rendet, ha tudná, de nem képes erre, mert az Egyesült Államok védelmi fejlesztéseivel megakadályozza őket ebben. Utalt rá, hogy korábban azért is lépett az egyik amerikai repülőgép-hordozónak a fedélzetére, hogy demonstrálja elkötelezettségét a szabad hajózhatóság iránt.

Hung Lej úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi nemzetközi rend az ENSZ Alapokmányának elveire épül, amelyet a nemzetközi közösség együtt hozott létre. Kiemelte, a legalapvetőbb elvek közé tartozik egymás szuverenitásának és területi épségének tiszteletben tartása, az egyenlőség és a mások belügyeibe való be nem avatkozás. Megállapította, Kína hozzájárul a jelenlegi világrendhez, részt vesz annak fenntartásában és építésében.

A szabad hajózhatósággal kapcsolatban Hung kifejtette, Kína álláspontja következetes és világos, nincs benne változás. Eszerint Kínának jogában áll a saját területén építkezéseket folytatni. A szóban forgó szigetcsoport pedig, ahol a mesterséges feltöltéseket végezték, s ami ellen az Egyesült Államok kifogást emelt, Peking szerint "ősidők óta Kína területének részét képezik".

Ezek az építkezések sem nem okoznak kárt egyetlen más országnak, sem nem befolyásolják a hajózás szabadságát - jelentette ki a szóvivő. Hozzátette, az Egyesült Államoknak nincs joga felelőtlenül kommentálni a történéseket.

Arra utalva, hogy egy kínai hadihajó a közelmúltban 12 tengeri mérföldön belüli távolságra megközelítette az egyik kínai felügyelet alatt álló dél-kínai-tengeri mesterséges szigetet, Hung közölte, ezzel nem csak Kína szuverenitását sértették meg, de a térségben kialakult feszültséget is fokozták.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×