Ha Németország lezárja határait, Ausztria is

Infostart
2015. november 2. 10:10
Az osztrák külügyminiszter szerint Ausztria befogadóképessége határára ért, és ha Németország lezárja határait, Bécs is követi példáját.

Az osztrák külügyminiszter szerint Európának és főleg Németországnak egyértelműen ki kell jelentenie, hogy felhagy az üdvözlő politikával, hiszen már túl sok ember érkezik.

Sebastian Kurz szerint Ausztria elérte befogadóképessége határát. Úgy vélte, ha Németország lezárja határait, Ausztria is ezt teszi majd.

A horvát belügyminiszter eközben kifejtette: elvárja, hogy Magyarország is részt vegyen a menekültek ellátásában. Ennek módját azonban az Európai Unió döntéshozóira bízta. Ranko Ostojic szerint a migránsok száma a hideg idő beköszöntével sem csökken majd.

A szlovén-horvát határt magyar rendőrök is végzik majd - erről Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója beszélt a Magyar Televízióban.

"Ötven magyar rendőr teljesít szolgálatot Szlovéniában, a szlovén-horvát határon. A két országos rendőrfőkapitány a héten írja a megállapodást, utána haladéktalanul elindul az ötven rendőr plusz két fő, akik a logisztikai feladatokat látják majd el."

A görög partoknál 11 menekült, köztük hat gyermek vesztette életét, amikor egy hajóval próbálták elérni a szárazföldet a viharban.

Németországban bevándorlókat vertek meg, több helyen menekülteknek szállást adó házat gyújtottak fel.

Hanganyag: Domanits András


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást