Az állami alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emelését tervezik Oroszországban

InfoRádió / MTI
2015. november 1. 14:38
Az orosz kormány fokozatosan 65 évre emelné az állami foglalkoztatottak nyugdíjkorhatárát a jelenlegi 60 évről. Az erről szóló törvénytervezetet a kormány már el is juttatta jóváhagyásra a parlamentnek.

A kormányközleményből az nem derült ki, hogy mennyi idő alatt tervezik emelni a nyugdíjkorhatárt, és hogy ez a nőkre és a férfiakra egyaránt vonatkozik-e.

Alekszej Kudrin volt orosz pénzügyminiszter bő két hete arról beszélt, hogy a nyugdíjkorhatár emelése és a szerkezeti reformok nélkül a nemzetközi szankciók hatására, valamint az egyik legfontosabb bevételi forrás, az olajár esése miatt megroggyant költségvetés helyzetén csak úgy lehet segíteni, ha adókat emelnek. Elemzők akkor úgy vélték, hogy a nyugdíjkorhatárhoz nem nyúl az orosz kormány a 2016. évi parlamenti és a 2018. évi elnökválasztások előtt.