eur:
394.34
usd:
370.1
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Abszolút többséget szerzett a török kormánypárt

Abszolút többséget szerzett a jelenleg kisebbségben kormányzó iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a vasárnapi török parlamenti választásokon.

A választási bizottság több mint 97 százalékos feldolgozottság után azt jelentette, hogy Recep Tayyip Erdogan államfő pártja megszerezte a szavazatok közel 50 százalékát - közölte a CNN-Türk hírtelevízió.

Ezzel az eredménnyel az 550 fős törvényhozásban 320 képviselője lesz a pártnak, és így egyedül alakíthat kormányt.

"A mai nap a győzelem napja, de ugyanakkor az alázaté is" - mondta győzelmi beszédében Ahmet Davutoglu miniszterelnök, aki korábban azt írta Twitter-üzenetében, hogy "Adjunk hálát Istennek". Kijelentette, hogy a választás eredménye győzelmet jelent a demokrácia és a nép számára.

Numan Kurtulmus miniszerelnök-helyettes szerint az eredmény azt jelzi, hogy a választók stabilitást szeretnének. Az AKP egyik magas rangú vezetője pedig azt mondta, hogy a siker felülmúlta a várakozásaikat.

A tájékoztatás szerint a balközép ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) 24,5, a jobboldali Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) közel 12, a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) pedig 10,4 százalékot kapott.

A választási részvétel 87 százalékos volt.

A választások előtt készített közvélemény-kutatások túlnyomó többsége 40-43 százalékot jósolt az AKP-nek, ami nem lett volna elég ahhoz, hogy a párt egyedül is kormányt tudjon alakítani.

Győzedelmeskedett a Törökország instabilitásától való félelem, amely kiegészült Erdogannak azzal a stratégiájával, hogy erős embernek mutatkozzon, aki meg tudja védeni a lakosságot - vélekedett Soner Cagaptay politikai elemző.

Figen Yuksekdag, a HDP társelnöke szerint az AKP sikere a társadalom szándékos polarizációjának következménye, amelyért Erdogan elnök a felelős.

Vasárnap este összecsapások törtek ki kurd tüntetők tucatjai és a biztonsági erők között a délkelet-törökországi, kurd többségű Diyarbakir városban. A fiatalok szemeteskukákat gyújtottak fel és kövekkel dobálták meg a helyszínre vezényelt rendfenntartókat, akik könnygázt és vízágyút vetettek be a tömeg feloszlatására.

Az előre hozott választásokra azért volt szükség, mert a június 7-ei voksoláson elvesztette abszolút többségét az addig 12 éven át egyedül kormányzó AKP, amely ezután sem a szavazatok 25 százalékát megszerző Köztársasági Néppárttal, sem pedig a 16 százalékos eredménnyel záró Nemzeti Cselekvés Pártjával nem tudott koalícióra lépni. A negyedik helyen befutó Népi Demokratikus Párt pedig már a szavazás előtt kizárta az AKP-val való együttműködés lehetőségét.

A közel 80 millió lakosú eurázsiai országban az utóbbi hónapok belpolitikai bizonytalansága a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) és a török kormány közötti konfliktus kiéleződésével párosult, amely miatt az ország déli és délkeleti részén szinte mindennapossá váltak az erőszakcselekmények.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×