eur:
394.22
usd:
364.96
bux:
65556.24
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Lezuhant egy orosz utasszállító repülőgép

Az orosz repülőgép Egyiptomból Oroszországba tartott, amikor a Sínai-félszigeten lezuhant szombaton - jelentette be az egyiptomi kormányfő. Egyetlen túlélője sincs a légi katasztrófának - közölték egyiptomi illetékesek. Közben a Lufthansa légitársaság bejelentette, hogy addig elkerülik a Sínai-félsziget feletti repülést, amíg a szombati repülőgép-katasztrófa körülményei nem tisztázódnak. A Reuters közlése szerint az Air France is követi a Lufthansa példáját. Cikkünk folyamatosan frissül.

Az orosz polgári légi irányítás illetékese szerint a lezuhant repülőgép a Kogalymavia légitársaság Sarm-el-Sejkből Szentpétervárra tartó, 9268-as számú járata volt, a fedélzetén 212 utas és hét főnyi személyzet tartózkodott. A repülőgép 23 perccel a Sharm Es-Sheikh-i nemzetközi repülőtérről való felszállás után tűnt el a radarról.

A repülőgép pilótájának az egyiptomi légtér elhagyása után a ciprusi légiirányításnál kellett volna bejelentkeznie, de ez már nem sikerült.

A pilóta engedélyt kért az útvonal módosítására, és közölte, hogy a gépnek le kell szállnia Kairóban - mondta a RIA Novosti orosz hírügynökségnek egy forrás a Sharm Es-Sheikh repülőtérről. A zuhanás előtt a gép meredek ereszkedésbe kezdett, percenként 6000 lábbal süllyedt.

A TASZSZ hírügynökség kairói repülőtéri forrásokat idéz, amelyek szerint mielőtt az Airbus A-321 típusú repülőgép eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért a legközelebbi repülőtéren való leszállásra, mert rádiókapcsolata korábbi megszakadása miatt ezt szükségesnek tartotta. Ezután teljesen megszakadt a kapcsolat a géppel, amely ekkor 9000 méter magasan repült.

Ajman al-Mukadem, az egyiptomi kormány légi baleseteket vizsgáló bizottságának illetékes elmondta, hogy az orosz repülőgép a sarm-el-sejki felszállás előtt műszaki ellenőrzésen esett át, amelyen semmilyen rendellenességet nem találtak.

Az orosz légitársaság műszaki szakemberei Egyiptomba tartanak, hogy begyűjtsék a gép felszálláshoz való előkészületeiről készített biztonsági felvételeket.

Senki sem élte túl a katasztrófát

Az egyiptomi mentőalakulatok először azt jelentették, hogy emberi hangokat hallanak a gépből, amelyik két részre törött. A DPA azonban később úgy értesült biztonsági forrásokból, hogy senki nem élte túl a balesetet, és a roncsok alapján egyértelmű, hogy a tragédiát nem terrorista merénylet okozta.

A mentők megtaláltak már több mint száz holttestet a helyszínen, köztük legalább öt gyerekét. Van olyan utas, aki még be volt szíjazva a székébe - közölték a katasztrófamentők.

"Tragikus látvány. Sok holttest hever a földön, többen úgy haltak meg, hogy beszíjazva maradtak az ülésükben. A gép kettétört, egy kisebb részre hátul, és egy nagyobbra elöl, amely egy sziklának csapódott. Már elvittünk a helyszínről legalább száz holttestet, a többiek még a roncsok között vannak" - mondta egy meg nem nevezett tisztségviselő.

Az Iszlám állam közölte, fegyveresei lőtték le az orosz utasszállítót

Egyiptomi biztonsági források a nap folyamán annak a véleményüknek adtak hangot, hogy műszaki probléma okozhatta a légi szerencsétlenséget.

Az Iszlám Állam félhivatalos hírügynökségeként működő Aamaq honlapon is közzétett hírben az dzsihadista szervezet vállalta a felelősséget az orosz utasszállító lezuhanásáért. A hírt hivatalosan nem erősítették meg.

"Az Iszlám Állam harcosai képesek voltak lelőni a Sínai-tartományban egy orosz repülőgépet, amely több mint 200 orosz keresztes lovagot szállított. Valamennyien meghaltak" - olvasható a Twitter-üzenetben, amely azt jelzi, hogy a támadás Oroszország szíriai beavatkozásának megtorlása volt.

Az ilyen típusú jelentések nem tekinthetők igaznak - reagált Maksim Sokolov, az orosz közlekedési miniszter. Nincs bizonyíték, amely arra utalna, hogy a repülőgép célponttá válhatott - mondta a miniszter szombat délután.

Közben a Lufthansa légitársaság bejelentette, hogy addig elkerülik a  Sínai-félsziget feletti repülést, amíg a szombati repülőgép-katasztrófa körülményei nem tisztázódnak. A Reuters közlése szerint az Air France is követi a Lufthans példáját. 

Teljesen megsemmisült a gép

A repülőgép teljesen megsemmisült, valószínűleg a rajta tartózkodók túlnyomó többsége meghalt egy helyszínen tartózkodó egyiptomi biztonsági tisztségviselő közlése szerint.

A gép egy nehezen megközelíthető hegyvidéki területen zuhant le, el-Arís várostól délre, ráadásul a mentést az is akadályozza, hogy most ott rosszak az időjárási körülmények - tette hozzá az illető a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva. Ha lesznek túlélők, akkor őket Kairóba szállítják, ahogyan a holttesteket is - tette hozzá.

Az orosz polgári légi irányítás közlése szerint, amelyet a RIA hírügynökség idézett, az utasok között - akik Sarm-es-Sejkből tartottak Szentpétervárra - 17 gyerek volt.

Nincs jele annak, hogy lelőtték volna

Egyiptomi biztonsági források szerint nincs jele annak, hogy lelőtték volna az orosz utasszállító repülőgépet, de a katasztrófa okát nem tudják. Bizottság alakult ennek kivizsgálására - mondta az egyiptomi kormány egyik illetékese az al-Arabíja tévének nyilatkozva.

A Sínai-félsziget északi része az Iszlám Állam helyi ága fellegvárának számít. A dzsihadista milícia tavaly októberben végrehajtott, több mint harminc katona halálát okozó egyik merénylete óta a térséget az egyiptomi hatóságok katonai övezetté nyilvánítottak.

Júniusban az Iszlám Állam egyiptomi szárnyának fegyveresei rakétákat lőttek ki az ENSZ-békefenntartó missziója által használt egyik repülőtérre a Sínai-félszigeten.

Putyin elrendelte mentőalakulat helyszínre küldését

Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte egy mentőalakulat küldését a Sínai-félszigetre, ahol szombat reggel lezuhant egy orosz utasszállító repülőgép - jelentette be a Kreml. Az államfő gyásznapot hirdetett vasárnapra.

A mentőalakulat küldése Vlagyimir Pucsovnak, a rendkívüli helyzetek minisztériuma vezetőjének a feladata az egyiptomi hatóságokkal való együttműködésben. Előtte Putyin megbízta Dmitrij Medvegyev miniszterelnököt, hogy a katasztrófa kivizsgálására alakítson állami bizottságot. Az orosz hírügynökségek jelentése szerint Makszim Szokolov közlekedési miniszter is a katasztrófa helyszínére utazik.

Putyin részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és arra kérte a kormányt, hogy "nyújtson nekik segítséget". November 1-jét nemzeti gyásznappá nyilvánította az elnök.

Szergej Izvolszkij, az orosz szövetségi repülésügyi hatóság egyik tisztségviselője és a rendkívüli helyzetek minisztériuma is olyan adatokat közölt a gépre felszállókról, miszerint 217 az utasok száma és hét a személyzet tagjaié, mindannyian orosz állampolgárok. Korábban a TASZSZ orosz hírügynökség 212 utasról és hét kiszolgáló személyről adott hírt.

Az utasok többsége orosz turista volt

Az utazók többsége orosz turista volt, köztük 17 gyerek - adta hírül a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.

Az egyiptomi hatóságok lokalizálták a gép roncsait - jelentette be közleményben Serif Iszmail egyiptomi miniszterelnök kormánya. "A hadsereg repülőgépei megtalálták a lezuhant gép roncsait hegyvidéki területen. Negyvenöt mentőautót vezényeltek a helyszínre a túlélők és a halálos áldozatok elszállítására" - olvasható a közleményben.

Az egyiptomi polgári légiforgalmi minisztérium közölte, hogy az orosz gép a tengerparti el-Arístól délre, Haszana város környékén zuhant le.

Több mint 18 éves volt az orosz utasszállító repülőgép


Több mint 18 éves volt a Kogalymavia orosz légitársaság Sínai-félszigeten lezuhant Airbus A-321 típusú repülőgépe - derítette ki a TASZSZ orosz hírügynökség az Airfleets.net szakportál adatai alapján.

Az 1993 óta működő Kogalymavia (rövidítve Kolavia) légitársaságnak a szibériai Tyumenyben van a székhelye, az európai térségben a moszkvai Domogyedovo nemzetközi repülőtéren. A légitársaság leginkább nemzetközi charterjáratokat működtet főbb turisztikai célállomásokra. A szombaton lezuhant A-321 típusú repülőgépet 2012-ben vásárolta.

Az orosz hírügynökség adati szerint az Airbus ezen típusú repülőgépei közül a szombati légi szerencsétlenség előtt 13 szenvedett katasztrófát 1988-as forgalomba állításuk óta.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében a friss bérstatisztikákkal foglalkoztunk, amelyek első blikkre meglepően szép képet mutatnak a hazai munkaerőpiacról, a részletek ugyanakkor valamelyest árnyalják a helyzetet. A témáról Hornyák Józsefet, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. A műsor második részében a ma megjelent 2023-as válási és házasodási statisztikák kapcsán Tóth Ádám közjegyző, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke volt a vendégünk, akivel arról beszéltünk, hogy mennyire elterjedtek és mire használhatók a házassági vagyonjogi szerződések Magyarországon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×