eur:
394.31
usd:
371.62
bux:
67407.86
2024. április 16. kedd Csongor

Hétezren szavaztak Darth Vader pártjára Odesszában

Körülbelül hétezren szavaztak Darth Vader, a Csillagok háborúja hírhedt főgonoszának pártjára a vasárnap tartott helyhatósági választásokon Odesszában - hozta nyilvánosságra kedden az Ukrán Választók Bizottsága (KIU) nevű civil szervezet saját szavazatszámlálásának eredményére hivatkozva. A központi választási bizottság (CVK) közben nagy késéssel, csak kedden kezdett adatokat közölni - azokból is igen keveset, zömében csak kistelepülésekről -, amire az elmúlt években nem volt példa.

Darth Vader Blokja néven a tömörülést idén márciusban jegyezték be hivatalosan, mint civil szerveződést. Vezetője egy bizonyos Volodimir Szkripec. A városi tanács-választásra összeállított "pártlistájukon" 48 személy szerepel, akik közül 44 Darth Vader néven szerepel, csak apai keresztnevük (otcsesztvo) különbözik. Rajtuk kívül szerepel még a listán például Mester Volodimirovics Yoda.

A sötét nagyúr pártja ugyan még nem jut be a városi önkormányzatba, mert a mintegy hétezer voks az összes szavazatnak csak a 2,74 százalékát teszi ki, a bejutási küszöb pedig 5 százalék, mindazonáltal ez egy jelentős eredmény.

Anatolij Bojko, a szervezet Odessza megyei részlegének vezetője rámutatott arra, hogy egy kisebb járási központ választóinak számával egyenlő mennyiségű állampolgár szavazott egy valódi programmal nem rendelkező, nyíltan a választásokból tréfát űző formációra. "Ha ennyien készek vagyunk Darth Vaderre szavazni, akkor kire is haragszunk? Kit akarunk felelőssé tenni problémáinkért?" - tette fel a kérdést sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy ezen felül csaknem ötezer szavazatot kapott Darth Vader, mint polgármesterjelölt, amivel a voksok 1,85 százalékát szerezte meg.

Ukrán hírforrások korábban beszámoltak arról,hogy vasárnap Odesszában az egyik szavazókörnél őrizetbe vették Csubakkát, a párt egyik jelöltjét, mert nem volt hajlandó megmutatni iratait a rendőröknek, egy Darth Vader jelmezt viselő férfinak pedig nem engedték, hogy szavazzon, mert nem vetet le a sisakját.

A központi választási bizottság (CVK) közben nagy késéssel, csak kedden kezdett adatokat közölni A részvételi arányt is csak keddre virradóan tették közé, eszerint alig több mint 46 százalékos volt országosan a részvétel az ukrajnai helyhatósági választásokon.

Délután váratlanul elhalasztották a kijevi városi választási bizottság elnökének bejelentett sajtótájékoztatóját. A bizottságnál délelőtt annyit közöltek, hogy a szavazatok több mint 50 százalékának feldolgozása alapján Vitalij Klicsko jelenlegi főpolgármester áll az első helyen, őt három jelölt követi egymáshoz nagyon közeli eredményekkel, százalékokat azonban nem hoztak nyilvánosságra.

Eddig csak civil szervezetek közölték saját, úgynevezett párhuzamos szavazatszámlálásaik nem hivatalos eredményét egyes nagyvárosok tanács-, illetve polgármester-választásának állásáról. Az OPORA nevű ukrán szervezet számításai szerint például Odesszában és Harkivban a jelenlegi polgármester nyerte a választásokat.

Címlapról ajánljuk
Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Recep Tayyip Erdogannak ez lehet az utolsó ciklusa államfőként, hiszen a török alkotmány szerint nem indulhat több alkalommal a pozícióért. 2028-tól valóban új elnöke lesz Törökországnak? Erről, valamint a március 31-i önkormányzati választások jelentőségéről is beszélt Egeresi Zoltán Törökország-kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×